Elájultam a sétáló közepén

Nyíregyháza – Kíváncsiak voltunk arra, hogyan reagálnak arra a nyíregyházi sétálóban az emberek, ha valaki egyszer csak rosszul lesz, és elájul. Gratulálok, és egyben elnézést kérek megyénk éppen arra járó lakóinak/tól! Vékony Katalin jegyzete

12:00 – Leültem a nyíregyházi sétáló utca egyik virágágyásának szélére, miközben kollégáim alaposan elrejtőztek egy-egy fal, bokor mögé, a mellettem lévő táskában pedig a jó előre bekészített rejtett kamera figyelte az eseményeket.

12:02 – Két nagy levegő után ájultan puffantam bele a virágágyás közepébe, majd várakoztam…

12:02:12 – Legnagyobb meglepetésemre 12 másodperc múlva két fiatal lány lépett mellém. Már messzebbről hallottam a hangjukat, ahogy arról beszéltek: – Láttad? Elájult! Vagy mi van vele? Most mit csináljuk? Hívjuk a mentőt? Ahogy odaértek éreztem a kezüket a pulzusomon… Nem is gondoltam, hogy a földre csuklás után kb. egy perccel máris valaki az életfunkcióimat ellenőrzi majd, de szerencsére ilyen emberek sétáltak éppen akkor, éppen arra.

Aztán egyre többféle hangot hallottam, lehettek kb. 10-en azok, akik a lehető leghamarabb segítségemre siettek. Közösen próbáltak meg gondolkodni, mi ilyenkor a legjobb. Volt, aki javasolta: fektessenek le a földre, de olyan is, aki ellenezte, mert mi van, ha valami bajom van.

Nagyon gyorsan történt minden! Hipp-hopp elszaladt valaki a közeli szökőkúthoz, hogy vizes zsebkendőt tegyen a homlokomra, a csuklómra, és a lábamat is felemelte egy segítőkész embertársam. Aztán hallottam a háttérből, hogy mentőt hívtak: pontról pontra kifaggatta a mentős diszpécser a fiatalembert arról, hogy mi történt, és azonnal tanácsot adott: javasolta, hogy helyezzenek stabil oldalfekvésbe…

Ebben a percben hallottam, amint egy férfi azt mondja: mentős vagyok, segítek. És már éreztem is, hogy két ember emel fel, és helyez át a biztonságos földre a virágágyásból, ahol a stabil oldalfekvésbe helyeztek…

Csukott szemmel ugyan nem láttam, hogy mennyi ember vesz körül, de érzésem szerint elég sokan voltak, akik nem hagytak cserben. Kicsit sajnálom, hogy ilyen “átverés” áldozatai lettek ezek a jószándékú emberek, ugyanakkor szörnyen boldog vagyok, hogy igenis tudunk, és merünk segíteni embertársainknak – nem hagyjuk cserben őket. Utóbb megtudtam: azalatt a kb. 5 perc alatt öten hívták fel a mentőket… Köszönöm szépen, kiválóan “vizsgáztak” Nyíregyháza lakói!

– Vékony Katalin –








hirdet�s