Eladta szüzesség 45 ezer dollárért az új-zélandi lány

Eladta szüzesség 45 ezer dollárért az új-zélandi lány
Nem mindennapi módját választotta egy pénzszűkében lévő új-zélandi lány, hogy fedezni tudja egyetemi tanulmányainak költségét.

Az AFP szerdai tudósítása szerint a 19 éves egyetemista ugyanis egy internetes hirdetési oldalon saját szüzességét bocsátotta áruba. A magát “unigirl”-nek  nevező leány honlapján végül bejelentette, hogy 45 ezer új-zélandi dollárért (több mint hat millió forint) adja oda magát egy idegennek. Azt is leírta, hogy ez az ajánlat minden várakozását felülmúlta.


Több mint 30 ezren látogatták meg az internetes hirdetését, közülük pedig 1200-an licitáltak is. Azt a tudósítás nem közölte, hogy mekkora volt az indulóajánlat a szüzességért.

A lány a hirdetésben azt írta magáról, hogy csinos, fitt és egészséges, emellett pedig sosem volt még szexuális kapcsolata. A furcsa árverés miatt számos szerkesztőség szerette volna megszólaltatni az egyetemistát, aki nem válaszolt a megkeresésre. A honlapot üzemeltető tulajdonos, Ross MacKenzie azt mondta egy helyi lapnak: arra van felhatalmazása, hogy megerősítse: valóban létrejött a tranzakció.

Új-Zéland a világ egyik legliberálisabb országa a prostitúció terén. Szexért törvényesen lehet pénzt kérni. MacKenzie szerint így semmi oka nem volt arra, hogy ne fogadja el a hirdetést vagy, hogy törölje azt. “Amíg egy hirdetés nem illegális vagy sértő dolgot kínál, addig maradhat” a honlapon – mondta a tulajdonos.

Egy szülőket tömörítő egyesület ugyanakkor “rettenetesen szomorúnak” nevezte, hogy egy nőnek a testét kell eladnia, hogy fedezni tudja a tandíját. Egy szexológus viszont úgy vélte: ez csak egy új formája a szexuális szolgáltatásnak. Egy új-zélandi prostituált egyesület vezetője arra kérte a lányt: keresse meg őket, hogy “praktikus tanácsokkal” láthassák el a valódi szexuális munkáról.








hirdet�s