Eladásból vesz piacot a város

Miskolc – A Búza téri piac megvásárlásának előkészítéséről döntöttek a legutóbbi közgyűlési ülésen.

Mint arról korábban portálunk is beszámolt: megvásárolná a város a Búza téri piacot építtető és működtető Ikeron Zrt. részét, így a miskolci önkormányzat lenne a piac tulajdonosa. A mostani döntés értelmében még nem a vásárlásra mondtak igent a képviselők, csupán arra, hogy azt, hogy lehet kivitelezni. A tervek közt szerepel, hogy a vételárat több miskolci ingatlan értékesítéséből fedezné a város. Hol tart most az ügy, mikorra realizálódhat a vásárlás?

A Miskolc Holding Zrt-nek a közgyűlés soron következő ülésére javaslatot kell tennie, hogyan bonyolítsák le az IKERON Zrt. részvénycsomagjának megvásárlását – mondta el lapunknak Halmai Gyula, a holding elnök-igazgatója. Hozzátette: ennek érdekében a Miskolc Holding Zrt. szakemberei elkészítik az ingatlan értékbecslését, valamint egy független könyvvizsgálót is felkértek, hogy átvilágítsa a Miskolci Piac Zrt-t, különös figyelemmel annak rövid-, és hosszú távú kötelezettségeire. Még a hét folyamán elkezdődnek a tárgyalások a projekt finanszírozójával, azaz az OTP Bank képviselőivel – hangsúlyozta. Amennyiben – folytatta – a közgyűlés soron következő ülésén elfogadja a piac megvásárlására vonatkozó előterjesztést, a pályázatot írnak ki a megszerzendő piac üzemeltetésére.

Félmilliárdért ingatlant

Azt, hogy mégis mennyiért vásárolja meg a város a piacrészt, a következő közgyűlésen véglegesítik – tudtuk meg. A vételár előteremtésére a város tíz lakáscélú helyiség értékesítését jelölte ki – mondta az elnök-igazgató. Ezeket kétfordulós eljárás keretében, a forgalmi értéküket induló árként meghatározva adnák el. Ilyen ingatlanok például a Szentgyörgy, Bajcsy-Zsilinszky Endre és Uitz Béla utcákban találhatók. Ezek forgalmi értékét 26 millió és 106 millió között határozták meg, összesen pedig 525 millió forintot érnek.

A fentieken túl a közgyűlés, ugyancsak kétfordulós eljárás keretében, még 14 ingatlant jelölt ki értékesítésre. Ezek forgalmi értékéről a Gazdasági Bizottság és a polgármester dönt majd – emelte ki. Az ingatlanértékesítésekből befolyt vételár elsősorban a Miskolci Piac Zrt. üzletrészének megvásárlására fordítható, de felhasználható azon önkormányzati fejlesztések forrásaként, mellyel kapcsolatban már érvényes kötelezettségvállalásuk van – mondta Halmai Gyula.

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s