El akarta adni a nyolchetes unokáját

Őrizetbe vettek Floridában egy nőt, aki a hatóságok szerint el akarta adni nyolchetes unokáját – közölte szombaton az AFP. A rendőrség bejelentése szerint a 45 éves Patty Bigbee-t tetten érték, amikor 30 ezer dollárért éppen túl akart adni a csecsemőn Daytona Beach egyik parkolójában.

A rendőrség közlése szerint a készülő ügyletről azért tudtak, mert a vevőjelölt jó előre értesítette őket, és azt is elmondta, hogy eredetileg 75 ezer dollárt kért a nő a babáért. A vevőjelölt ellen nem indítottak eljárást, mivel együttműködött a hatóságokkal.

Végül az ő információja alapján kapták el a nőt, és hajlandó volt még abba is belemenni, hogy vele állítsanak csapdát az asszonynak. A nyomozók közlése szerint őrizetbe vették az asszony 42 éves barátját is bűnrészesség gyanújával.

A csecsemő állami felügyeletbe került, mivel anyja börtönben van jelenleg, de egy másik ügy miatt, apjáról pedig nincs hír. A rendőrök azt gyanítják, hogy a 45 éves nőnek más gyerekeladási ügyekben és zsarolásokban is szerepe lehetett korábban.



Sporthírek






hirdet�s