Sport

2015.03.26. 18:28

Eger Rally - Videó: Borsodnádasdon teszteltek Janikáék

Borsodnádasd - 1995 és 2005 között összes hét alkalommal hódította el az abszolút magyar bajnoki címet. Három esztendeje viszont egyetlen hazai versenyen sem indult, ezért nagy figyelem kíséri ifj. Tóth János visszatérését. Janika márkahű maradt, a 2000-es években négy alkalommal is Peugeot-val ért föl a csúcsra, a WRC-k után azonban a magyar szabályokhoz alkalmazkodva, egy R5-össel áll rajthoz a 10. Eger Rallyn. Jobbján az elmúlt két szezon bajnok navigátora, Szőke Tamás ül majd, de egyelőre konkrét elvárásokat nem fogalmaztak meg magukkal szemben.

- Nagyon sok még a kérdőjel bennem is. Az elmúlt időszakban két tesztünk volt, nagyjából 130 kilométert ültünk az autóban – árulta el ifj. Tóth János. – Egyelőre még keresem az érzést, idő kell, amíg visszajönnek a régi beidegződések. Természetesen nagyon izgatottak vagyunk, szeretnénk már túl lenni az első gyorson. Igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni az egri szezonnyitóra, de arra én is kíváncsi vagyok, hogy mire leszünk jók. Tamással is össze kell még szoknunk, és az autóhoz történő alkalmazkodás terén is vannak még feladataink.

Szőke Tamás navigátor hozzátette: számára is egy teljesen új fejezet kezdődik a pályafutásában. Minden más a tavalyihoz képest, csupán az R5-ös maradt. Új pilótával, új csapattal és új márkával vág neki az idei ORB-nek. Azt mondja: az első, de lehet, hogy még a második futam is az ismerkedéssel zajlik majd, ezért konkrét teljesítményről, helyezésről nem érdemes beszélni.

- Természetesen a lehető legtöbbet igyekszünk kihozni magunkból és az autóból is – tette hozzá ifj. Tóth János. – Ez a technika alkalmas a legjobb eredmények elérésére is. Azért jöttünk a borsodnádasdi tesztre is, hogy minél jobban összebarátkozzunk, megismerkedjünk egymással. Sok időnk már nincs, de nem is baj, nagyon várjuk már az egri rajtot.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!