EJEB: nem hibáztak a brit hatóságok a terroristának nézett brazil férfit lelövő rendőrök elleni vádemelés megtagadásával

Brüsszel/Strasbourg – Nem hibáztak a brit hatóságok, hogy nem indítottak bűnvádi eljárást azon két rendőr ellen, akik a londoni metrómerényletek után tévedésből agyonlőttek egy terroristának nézett brazil állampolgárt – mondta ki szerdai ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

Az ügy előzménye, hogy Jean Charles de Menezest, egy Londonban élő brazil villanyszerelőt 2005. július 22-én két rendőr hétszer fejbe lőtt, miután nem állt meg a felszólításra, hanem berohant a Stockwell metróállomásra és megpróbált elrejtőzni az indulni készülő szerelvény egyik kocsijában. A 27 éves férfit összetévesztették Hussein Omannal, annak a négy iszlamistának az egyikével, akik egy nappal előtte sikertelenül próbáltak meg pokolgépet elhelyezni londoni metrókocsikban.

Az iszlamisták a sikertelen akciókkal a két héttel korábbi véres merényletsorozatot akarták utánozni, amelyben négy öngyilkos merénylő ötvenkét embert ölt meg három metrószerelvényben és egy buszon.

A brazil férfi családja sokáig küzdött azért, hogy indítsanak bűnügyi eljárást az érintett rendőrök ellen, a hatóságok azonban ezt nem tették meg, mondván, hogy nincs elegendő bizonyíték a személyi felelősség megállapításához.

Szerdai ítéletükben az EJEB bírái is a brit szervek álláspontjára helyezkedtek. A strasbourgi székhelyű bíróság tájékoztatása szerint “a brit hatóságok alapos vizsgálatot folytattak az ügyben és arra jutottak, hogy egyik rendőr ellen sincs elegendő bizonyíték a vádemeléshez”.

A londoni felsőbíróság esküdtszéke 2007-ben bűnösnek mondta ki az ügyben a Scotland Yardot, és a “katasztrofális eljárási hibák sorozata” miatt 175 ezer font pénzbüntetésre ítélte, valamint 385 ezer font perköltség megfizetésére kötelezte a szervezetet.

– MTI –








hirdetés