EJEB: Magyarország nem vizsgált ki megfelelően egy rasszista motivációjú fenyegetést

Brüsszel/Strasbourg – Elsőfokú ítéletében elmarasztalta kedden Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), mert megítélése szerint a magyar hatóságok 2011-ben nem vizsgáltak ki megfelelően egy feltehetően rasszista indíttatású fenyegetést.

A pert egy roma származású nő indította a magyar állam ellen, miután őt és gyerekeit saját udvaruk előtt inzultálta négy férfi 2011 tavaszán Gyöngyöspatán. Akkori híradások szerint a férfiak egyike azt ordította a fiatal nőnek, hogy “takarodjon be a házba”, majd baltával és ostorral a kezében megindult feléje, miközben gyalázkodott, és életveszélyesen megfenyegette.

Ez akkoriban történt, amikor szélsőséges szervezetek vonultak fel a Heves megyei Gyöngyöspata cigánysorán. A településen nagy erőkkel volt jelen a rendőrség is.

Az ügyben a sértett feljelentést tett közösség tagja elleni erőszak címén, a hatóságok azonban egy évvel később megszűntették az eljárást.

Az Európa Tanács égisze alatt működő EJEB keddi ítéletében kimondta, hogy az ügyben nem folytatattak le megfelelően alapos nyomozást a magyar hatóságok, és ezzel Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magán- és családi élet tiszteletben tartásáról szóló cikkét.

A strasbourgi bírák többségi ítélete szerint a magyar államnak a jogsértések miatt három hónapon belül 4000 euró kártérítést és 3717 euró perköltséget kell kifizetnie a felperesnek. Az ítélet egyelőre nem jogerős.

– MTI –