Éhségsztrájkba kezd a miskolci férfi, hogy családja ne kerüljön az utcára

Akt.:
Balogh László mutatja a házuk melletti romos, önkormányzati ingatlant
Balogh László mutatja a házuk melletti romos, önkormányzati ingatlant
Miskolc – A telepfelszámolás részeként már elbontották a szomszédos házakat, most Baloghéknak is menni kell.

„Ebbe nem nyugszom bele, mert jogtalanul vették el a házamat” – fogalmazott lapunknak Balogh László, aki Miskolcon, a Dráva utca 1. szám alatt lakik a családjával. Már nem sokáig, hiszen a végrehajtótól kapott levél alapján március végéig el kell hagyniuk az ingatlant. Azt ugyanis a miskolci önkormányzat árverésen megvásárolta. Balogh László azonban nem nyugszik bele a kilakoltatásba, már most bejelentette, hó végén éhségsztrájkba kezd.

„Súlyos cukorbeteg vagyok, napi négyszer szúrom magam, de elhatároztam, az injekciót sem adom be magamnak. Hogy mi lesz három nap után, nem tudom, de nem is érdekel, harcolok, hogy a családom ne kerülhessen utcára” – fogalmazott Balogh László.

Családjával egyébként évtizedek óta ott élnek, 2002-ben meg is vásárolták a házat a MIK Zrt.-től. Balogh László elmondása alapján akkor 520 ezer forint volt a vételár, amit részletekben fizettek az ingatlankezelőnek, ez 2028-ban járt volna le. A miskolci önkormányzat azonban a január közepi árverésen 1,4 millió forintért jutott az ingatlanhoz, ezzel megfizetve a ház vételárának maradék részét is.

Első csekk

Balogh László azt is elmondta, volt adóssága, amit a faktoráló céggel decemberben egyeztetve elkezdett törleszteni. Elmondása alapján az első csekk januárban jött, ezt befizette, majd ezután kapta a végrehajtói értesítést, hogy a házát elárverezték. „Nem tudom, ki hibázott, elképzelhető, hogy a végrehajtó nem kapta meg az eljárásról szóló szüneteltetési dokumentumot. Ügyvéd segítségét kértem, mert azt érzem, teljesen kicsontoztak” – fogalmazott.

Baloghék háza két évvel ezelőtt a telepfelszámolási programban is érintett volt, a szomszédos épületeket – mivel azok az önkormányzat tulajdonában voltak – lebontották, de az 1. szám alatti ingatlanhoz, magántulajdon lévén nem tudtak hozzányúlni.

„A MIK felajánlott 700 ezer forintot a házamért, de az volt a feltétel, hogy hagyjam el Miskolcot. Nem egyeztem bele, én itt születtem, itt is fogok meghalni” – jelentette ki Balogh László. A telken jelenleg két ház van, az egyik a Baloghéké, illetve közvetlenül a falukhoz „nőve” egy másik romos épület, amely önkormányzati tulajdon. „Amikor bontották, a mi házunk is megrepedt. Azóta többször próbáltuk eladni, de amikor meglátták a romot mellette senkinek sem kellett” – mesélte a tulajdonos.

Kérdésünkre, hogy mit szeretne, elmondta, egy csere­lakást, hogy a családjával ne kelljen az utcára mennie. „Én nem hibáztam, minden szükséges intézkedést megtettem a hitelemmel kapcsolatban, törlesztettem is, de valaki nagyot hibázott” – vélekedett.

Folyamatban lévő eljárás

Megkerestük a miskolci önkormányzatot is, szerettük volna megtudni, ők mit gondolnak a történtekről, hogyan jutottak az ingatlanhoz, tudnak-e segítséget nyújtani a családnak, illetve, mi a tervük az adott telekkel? A válasz az volt: folyamatban lévő jogi eljárásról van szó, annak lezárásáig nem kívánnak nyilatkozni.

Fészekrakósból is lesz kilakoltatás?

Március elsején lejárt a kilakoltatási moratórium, az országos adatok szerint nem várható kilakoltatási hullám. Lapunk azonban kíváncsi volt, Miskolcon hány embert érinthet a moratórium vége. Dr. Schweickhardt Gyula polgármesteri biztostól megtudtuk, az önkormányzati tulajdonú ingatlanok számát tudják csak megbecsülni, a benne lakók, illetve bérlők számáról nincs információjuk. De azt elmondta, a tavalyi jogi eljárások alapján az idén 150-170 ingatlant érinthet kilakoltatás vagy kiürítés. Azt is megtudtuk, tavaly 142 eset volt.

Fészekrakós lakások vannak még, illetve várható ezekből kiköltöztetés 2016-ban? A válasz az volt, vannak, és a közeljövőben kilencet érint majd kilakoltatás.

Szerettük volna megtudni azt is, a moratórium vége hogyan érinti a számozott utcákat. A polgármesteri biztos annyit mondott: „Törvényi keretek között az eljárások tovább folytatódnak.”

– N. Szántó Rita –


Számozott utcák – Segítenek azokon, akiknek menniük kell

Miskolc – A számozott utcákban élők folyamatosan kapják a kiköltöztetésről szóló felszólítást.

Éhségsztrájkba kezd a miskolci férfi, ha kiköltöztetik

Borsod-Abaúj-Zemplén – Március elsején lejárt a kilakoltatási moratórium. Van, aki rettegett a határidőtől, van, aki várta.









hirdetés