Együttműködnek a szomszédok Litkán

Fellépők egy korábbi rendezvényen
Fellépők egy korábbi rendezvényen - © FOTÓ: ÉM
Litka – Egynapos fesztivált rendeznek a kicsinyke, de mesebeli abaúji falucskában, Litkán.

Mindig nagy élmény találkozni a szomszédokkal, a testvértelepülés lakóival és azokkal, akikkel valamikor egy faluban laktunk. Kicsit leülni beszélgetni, együtt enni-inni, nótázgatni, főzőcskézni és koncertet hallgatni. Mindezt megtehetik azok, akik augusztus 4-én engedelmeskednek Kardos Endre polgármester meghívásának, és ellátogatnak a kicsiny, de mesebelien szép abaúji falucskába, Litkára. Itt rendezik ugyanis az „Együttműködő Szomszédok” elnevezésű egynapos fesztivált. A szomszédok azt jelenti, hogy erre a napra hivatalosak Litka szomszéd településeinek képviselői, a határon innen és túl.

Olyan vendégeink is vannak, akik az ország másik végében laknak.” Kardos Endre

Kardos Endre sorolta, mely felvidéki településekről érkeznek hozzájuk vendégek: Buzitáról, Péderről, Kamárócról, Miglécről, Szesztáról, Debrődről, Jászóról és Szepsiből. Volt olyan év, amikor Rozsnyóról és Királyhelmecről is jöttek barátok, pedig Királyhelmec nem éppen a szomszédsághoz tartozik.

Kibővült

– Pár évvel ezelőtt a rendezvényünket a Litkáról elszármazottaknak rendeztük. A valamikor Litkán élőket most is várjuk, de kibővítettük az eseményt a baráti szomszédokkal. Jó egy napra elfelejteni a gondokat, jó találkozni olyan emberekkel, akiket nagyon régen láttunk, leülni beszélgetni, megismerni egymás álláspontját, kapcsolatokat építeni. Ilyenkor olyan vendégeink is vannak, akik az ország másik végében laknak, és nagyon régen jártak már a szülőfalujukban. Nem titkolt szándékunk, hogy többen megismerjék a mi kis falunkat. El is terjedt a Felvidéken, hogy van itt egy ki­csinyke település, egy valóságos kis gyöngyszem, és hogy itt minden nyáron kiváló hangulatú rendezvény várja a vendégeket – fogalmaz Kardos Endre.

Főzés, zene, tánc

A programról szólva pedig elmondja: délelőtt főzőversennyel indul a nap a csapatépítés jegyében, ami rögtön alkalmat ad a barátkozásra. Ilyenkor minden település előrukkol valamilyen különleges étellel. Ehhez a polgármester még megpróbál egy kis hangulatjavító zenét keríteni. Meghívják a szomszédságban élő tangóharmonikás és tárogatós párost, ők szórakoztatják majd délelőtt a résztvevőket. A gyerekek ezalatt kézműves foglalkozáson vehetnek részt. Délután 2 órakor tartják a megnyitót, ahol Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat elnöke mond beszédet.

Délután mindenki a színpadra figyel, hiszen fellép a Hajnal Néptáncegyüttes, a Zemplén Néptáncegyüttes, Szitás Ida énekes, a Péderi Vegyeskar, Pál Aurélné nótaénekes, valamint a Buzitai Citerazenekar. Este a Kiss Kata Zenekar fergeteges koncertje zárja a napot.

ÉM-HE