Együttműködik a SportAccord és a Nemzetközi Fair Play Bizottság

Budapest, 2014. november 5., szerda (MTI) – Együttműködési megállapodást írt alá az olimpiai és nem olimpiai sportágak nemzetközi szövetségeit, illetve a nemzetközi sportesemények szervezőit tömörítő SportAccord és a Nemzetközi Fair Play Bizottság (IFPC) a tisztességes sport eszméjének népszerűsítésére, terjesztésére.


Az úgynevezett egyetértési memorandumot Marius L. Vizer, illetve Kamuti Jenő, a két szervezet elnöke látta el kézjegyével kedden, Lausanne-ban.

Az IFPC magyar vezetője az MTI-nek szerdán elmondta, hogy az egyelőre három évre szóló együttműködés révén a fair play bizottság a nem olimpiai sportágak eseményeire is eljuthat. A testület a fair playhez kötődő programokat szervez majd a SportAccord tagjainak, továbbá támogatást nyújt saját fair play bizottságuk létrehozásában.

A SportAccord honlapjának beszámolója szerint Marius L. Vizer többek között azt emelte ki az aláírás alkalmával, hogy a fair play szabályait tiszteletben tartó, erkölcsös sportolók valamennyi generáció példaképeivé válhatnak.

– MTI –



Bogi, a nap szépe

Bogi nyíregyházi diáklány. Imádja az állatokat, van egy kutyája akit gyakran visz sétálni.
tovább »
További hírek a Sport kategóriából






hirdetés