Együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Eger, Miskolc – Kölcsönös előnyökön alapulónak és stratégiai szintűnek nevezte a Miskolci Egyetem rektora az egyetem és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara között létrejött hosszú távú szakmai megállapodást hétfőn Egerben.

Torma András úgy fogalmazott: intézményük hatékony szakmai kapcsolatot tart a gazdaság szereplőivel, különösen a megyében működő stratégiai fontosságú nemzetközi társaságokkal.

A rektor méltatta a duális képzés jelentőségét, mert ez minden szereplőnek, a felsőoktatási intézménynek, a hallgatónak, és a gazdasági társaságnak is jó.

A rektor elmondta: az egyetemnek több mint 300 vállalattal van kapcsolata, és 280-300 között van a duális képzésben részt vevő hallgatók száma.

Bánhidy Péter, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) elnöke azt hangsúlyozta, hogy a HKIK összefogja és koordinálja a megye vállalkozásait, támogatja versenyképesség-növelési törekvéseiket, kapcsolatrendszerük fejlődését.

A kamarai elnök szerint ez a megállapodás csak szentesíti azt a meglévő együttműködési rendszert, amely jó ideje fennáll a HKIK és az egyetem között.

Heves megye ipara szempontjából létkérdés és stratégiai jelentőségű, hogy együttműködésüket tovább tudják fejleszteni – mondta Bánhidy Péter.

– MTI –








hirdetés










hirdet�s