Együttműködés a parádi kórházzal

Akt.:
Együttműködés a parádi kórházzal
© Fotó: Ádám János
Miskolc – Ötvözni kívánják a gyógyító, kutató és oktató tevékenységet a balneológia területével.

Együttműködési megállapodást írt alá pénteken a Miskolci Egyetem Egészségügyi és Műszaki Földtudományi Kara, valamint a Parádfürdői Állami Kórház az egyetemen.

– Három oldalú együttműködésről van szó, amely igazából két oldal: az egyik a Parádfürdői Állami Kórház, a másik pedig a Miskolci Egyetem, ám az egyetemünk két kara vesz részt a megállapodásban – nyilatkozta lapunknak az esemény előtti pillanatokban Dr. Jakab Nóra oktatásfejlesztési és minőségbiztosítási rektorhelyettes.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

– A cél a gyógyító, az oktató és a kutató munka egybevetése. A gyógyvizek hasznosításának a természetvédelmi, környezetvédelmi és fenntarthatósági kérdései is megjelennek, azaz az orvosi és természettudományos kutatások eredményeit együtt integráljuk majd.

Ennek nemcsak a kutatásfejlesztés szempontjából van jelentősége, hanem a Miskolci Egyetem hallgatói is nagy mértékben profitálnak majd belőle, hiszen a parádfürdői kórház szakmai gyakorló helyeket biztosít számukra, így még inkább gyakorlatorientáltabb ismereteket tud az egészségügyi kar nyújtani. Mindezek mellett a felek vállalják közös szakmai-tudományos programok, képzések, továbbképzések szervezését is.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Az együttműködést a kórház részéről Dr. Stumpfné Dr. Rabóczki Anita főigazgató főorvos, az Egyetem részéről Prof. Dr. Torma András rektor képviseletében Dr. Jakab Nóra, Dr. Kiss-Tóth Emőke, az Egészségügyi Kar dékánja és Prof. Dr. Szűcs Péter, a Műszaki Földtudományi Kar dékánja írta alá.

– ÉM-JLI –








hirdet�s