Együtt tennének az Avasért

Akt.:
Programokkal töltenék meg az Avast
Programokkal töltenék meg az Avast - © Fotó: ÉM
Miskolc – „Rendszeresen meg kellene jelennünk egymás programjain.”

Múzeumba vezető borút – az avasi Pincesortól a Papszerig rendeztek helytörténeti beszélgetést a közelmúltban a Herman Ottó Múzeum kiállítótermében. Az eseményt az Észak-Keleti Átjáró Egyesület, az Avasi Borút Egyesület és a Herman Ottó Múzeum szervezte. Báthory Csongor, a borút elnöke elmondta, a történet onnan indult, hogy az egyesületükön belül működik egy dalárda.

Voltak előzmények

– A múzeum egy munkatársának ez megtetszett és felkért minket, hogy egy fellépésünkkel színesítenénk-e egy-egy műsorukat. Mi erre természetesen igent mondtuk – mondta Báthory Csongor, aki emlékeztetett, az intézménnyel való jó kapcsolatuknak azért voltak előzményei is: a múzeum munkatársai cikkekkel segítették ki az Avasi Dispota címet viselő kiadványukat.

Kapusi Krisztián, a Herman Ottó Múzeum Történeti Osztályának történész-muzeológusa hozzátette, a múzeumok társadalmi szerepvállalásának nagyon fontos része, hogy ne csak kiállítótérként, hanem valóságos közösségi terekként tudjanak működni.

„Ezért fontos számunkra, olyan városépítő közösségeket megtalálni, amelyek kölcsönösen igényünk van, hogy a helytörténethez, kultúrához, művészethez kötődjenek. Az Avasi Borút Egyesülettel ez a fajta kapcsolat, ez már azért jó ideje bimbózik.”

Mint a történész emlékeztetett, a tizenegy éve működő borút egyesület, eleinte kifejezetten olyan praktikus célok érdekében jött létre, mint például a szemetelés visszaszorítása, az utcák tisztává varázsolása, később viszont működésük többszintű szerepvállalássá duzzadt.

– Ma már kulturális programokat szerveznek, kiadványokat szerkesztenek, pályázatokat nyernek ezek a pincés gazdák. A Kultúra Nyitott pincéiben például már muzeológusok, régészek is vendégszerepeltek, de akkor még ad hoc jelleggel, aztán újra töltést kapott ez a kapcsolat, amikor a Tizeshonvéd centenáriummal összefüggésben Spóner Péter történész kollégám felvetette, hogy egy olyan rendezvénysorozatra lenne szükség, amely minél több társadalmi, és közéleti szereplőt be tud vonni. Így került szóba a Miskolczi Pincék Asztaltársaságának és az Avasi Borút Egyesületnek a dalárdája, és talán ez a program döbbentett rá minket, hogy tulajdonképpen mi szomszédok vagyunk, és ha már ez így van, akkor rendszeresen meg kellene jelennünk egymás programjain – tette hozzá Kapusi Krisztián.

A kötetlen beszélgetésen – melyen egyébként Tóth Arnold múzeumigazgató is részt vett – ennek az együttműködésnek a kereteit beszélték át az együttműködő felek.

ÉM-TÁ