„Együtt dobban a szívünk…”

Fazekas László a legutóbbi fellépésen a keverőpultnál
Fazekas László a legutóbbi fellépésen a keverőpultnál
Kisvárda, Miskolc – Kisvárdáról indult, Miskolcon született az első saját szerzemény.

Fazekas László pályafutása 2009-ben, egész pontosan 2009 március-áprilisában indult, de előzmények már pár évvel előtte is voltak. Az első szerzeményének Miskolc volt a „szülőhelye”.

Hol, hogyan és mikor lett DJ?

Fazekas László: Mindig is vonzott ez az elhivatottság (szándékosan nem neveztem foglalkozásnak, ugyanis aki munkának veszi és a pénzért csinálja, soha nem fogja jól csinálni), hogy embereket szórakoztassak, embereket, fiatalokat táncoltathassak, együtt mozogjak, létezzek a közönséggel, ha mondhatom ezt, együtt dobbanjon még a szívünk is. Egész fiatalon, hogy a számítógépek bejöttek a háztartásokba, már voltak zenei szerkesztők és zenei programok a gépen, talán lehettem 13 éves. Mégis, a szakmához elsőnek egy azóta már nagyon kedves barátom révén kerültem közelebb, aki utána, mondhatjuk, tanárom és segítőm is lett, ő volt Sarkady Bertalan, aki első megkeresésemre – hogy tanítson – élből nemet mondott, azóta is titok övezi ennek a miértjét. Itt érkezünk meg 2009-be, amikor csak úgy hozta a sors, hogy Bercivel egy közös szórakozóhelybe vágva a fejszénk, szükség lett egy rezidensre, így kellemeset a hasznossal összekötve én álltam (akkor még zöldfülű­ként) a pult mögé, ami rabul ejtett és azóta se enged.

Milyen fellépések követték az elsőt?

Fazekas László: Kisvárdáról beszélünk, a szórakozóhely pedig a Lounge Café volt, ez az a hely, ahonnan elindult minden. A környék szinte összes helyén sikerült utána játszani: Vásárosnamény – Club Elit, Gergelyiugornya – Nádas, Gergelyiugornya – Hell, Budapest – Living Room, Nyírbátor-Airport, Hajdunánás – Black Man, Nádudvar, Nyíregyháza – Club Macallan, Gávavencsellő – Hajókikötő, Sárospatak – Highlander, Ajak – Blue Palace, Ukrajna – Flame Club, Szlovákia – Luxor, Jászberény – Tiszti Club, Karcsa – motoros találkozó, Kisvárda – LESZ Feszt, Ajak – Ajaki Hagyományőrző Fesztivál, Záhony – Cafe Lucia, illetve egyéb falunapok és fesztiválok végtelen sora.

Hogyan született az első saját szerzemény?

Fazekas László: Ennek ötlete már évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem, de sokáig úgy gondoltam, sajnos tévesen, hogy állandó hely az, ami kell nekem, de rá kellett jönnöm, nem én vagyok az, aki hétről hétre adott helyre megy zenélni mint rezidens. Sajnos a közönség is rohamosan változik hazánkban, és már-már nem DJ-re van szükségük, hanem egy mobil YouTube-gépre, ami azt tesz be, amit ők kérnek. Ebből szerettem volna kiszakadni és kilépni. Sokat beszéltem már évek óta élvonalbeli hazai lemezlovasokkal, és az ő javaslatukra, miszerint „saját zene kell, hogy bekerülj a köztudatba”, belefogtunk múlt év ősszel az első projektbe, abba a bizonyos SENSUALITY-be (ha nevezhetem így), mely elég göröngyösen indult, de kimondottan olyan zenét szerettem volna stílusban, ami még nincs itthon, és úgy gondolom, ez teljes mértékben sikerült is, és lám, már készen van.

Hol hangzott el először?

Fazekas László: Az első megjelenés abban a rádióban, ahol műsorvezető is vagyok, a kisvárdai Friss Fm-ben volt. A klip debütálása két nappal később egyelőre csak YouTube-on történt, de nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy esetlegesen zenei TV-csatornákon is helyet kapjon, illetve más rádiókba remélhetőleg be fog kerülni a játszási listába. Akik magukévá szeretnék tenni, megtalálható lesz majd egyéb portálokon, de ennyire nem szeretnék még előrehaladni.

Jövőbeli tervek?

Fazekas László: Igazából sosem voltam az az ember, aki feladja, és jelen esetben se tervezek semmi ilyen fajta megmozdulást. Belefogtam valamibe, amit foggal-körömmel véghez akarok vinni. Rövidtávú, azaz erre az évre szóló tervekben benne van még pár saját darab kiadása, és mindenáron ezek megismertetése a nagyérdeművel.
Hosszú távon sem tervezek mást, csak tenni azt, amit tudok és szeretek. Imádok kiállni emberek elé, imádom látni, ahogy együtt dobban a szívem a közönséggel, ha látom, hogy élvezik minden egyes basszusütést a zenében, ha látom az örömet az arcukon, az elismerő tapsot a szett végén. Tanulni a hibáimból és kijavítva napról napra egyre jobb és jobb lenni. Lassan visszatéríteni azt a világot, amikor mindenki hazatérve egy jó buli után újra meg tudja fogalmazni azt az érzést: extázis.

Pap Gyula


Névjegy: Fazekas László

Művésznév: VASCO
Születési hely: Kisvárda
Születési idő: 1985. 03. 03.
Foglalkozás: területi képviselő, hétvégenként lemezlovas
Családi állapot: kapcsolatban









hirdetés