Együtt 2014 – LMP: csak programalapon képzelhető el az együttműködés

Budapest, 2012. október 25., csütörtök (MTI) – Karácsony Gergely szerint az LMP csak programalapon működhet együtt az Együtt 2014 választói mozgalommal. Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese erről az M1 Ma reggel című műsorában beszélt csütörtökön.

Hangsúlyozta, hogy a Milla október 23-i rendezvényén meghirdetett politikai együttműködés pontos tartalmát nem ismerik. Megerősítette, az esetleges részvételről a párt novemberi kongresszusa dönt, ha konkrét megkeresést kapnak. Az együttműködésről viszont csak akkor érdemes beszélni, ha az LMP annak keretein belül jobban megtudja valósítani a közpolitikai céljait, mint önállóan – jelentette ki.

Karácsony Gergely azt mondta, az LMP-ben vannak viták, de egyelőre nem arról beszélgetnek, hogy “ki milyen szerepet vállal valamilyen együttműködésben”. Jelenleg nem arra kell fókuszálni, hogy “kiből mi lesz”, hanem arra, hogy az ellenzéki erők milyen ajánlatokkal tudnak előállni és ezek között van-e akkora átfedés, hogy érdemes legyen bármilyen kooperációról beszélni – fejtette ki.

A frakcióvezető-helyettes emlékeztetett arra, hogy pártja januári kongresszusa arról döntött, a Magyar Szolidaritás Mozgalmat és a Millát (Egymillióan a magyar sajtószabadságért) potenciális partnerként kezelik. Hozzátette: a Bajnai Gordon volt kormányfő vezette Haza és Haladás Egyesület megjelenése új helyzetet teremtett, amit a testület novemberi ülésén mérlegelniük kell.

Saját véleményét ismertetve azt mondta, hogy az együttműködésnek – ha az a választási részvételre is kiterjed – akkor van értelme, ha ténylegesen is nyitnak a jobboldali választók felé. “Az LMP részvételét (…) akkor látom legitimnek vagy igazolhatónak egy ilyen típusú együttműködésben, ha az LMP lesz a híd, ami összeköti a magyarországi balközepet a magyarországi jobbközép olyan potenciális szervezeteivel (…), akik meg tudják szólítani azokat a szavazókat, akik nélkül egyébként az Orbán-kormányt nem lehet leváltani” – fogalmazott Karácsony Gergely.

Kitért arra is, hogy az LMP valóban a Bajnai-kormány ellenzékeként jött létre 2009-ben, “de ugyanakkor azt is mellé kell tennünk, hogy mi történt az elmúlt két és fél évben”. Azt is mondta, hogy amit Bajnai Gordon fejlesztési miniszterként tett, az a “teljes antitézise” annak, amit az LMP gondol a világról, tehát tartami értelemben biztosan nem lenne problémáktól mentes az együttműködés, de “beszélgetni azért talán érdemes lesz róla”.

– MTI – 








hirdet�s