Egyre több külföldi érkezik hazánkba

Az idei év első felében 17,3 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, 5 százalékkal több, mint a tavaly ugyanekkor. A magyar lakosság eközben csaknem 7,9 millió alkalommal utazott külföldre, ami 4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2007. január-júniusban a külföldi látogatók 402 milliárd forintot költöttek Magyarországon, a külföldre látogató magyarok pedig 236 milliárd forintot költöttek el – derül ki a KSH szerdai tájékoztatójából.

A tavalyi adatokhoz képest 10 százalékkal nőtt az egy napra hazánkba látogatók száma, de körülbelül ugyanennyivel csökkent a több napot itt töltők száma is. Lengyelországból és Csehországból több mint egyötödével több turista érkezett, mint 2006 első félévében. A Nagy-Britanniából azonban 15 százalékkal kevesebben látogattak Magyarországra – írja a statisztikai hivatal.

Az egy napra látogatók kétötöde átutazó, negyede vásárló, a turisztikai célból érkezők aránya viszonylag alacsony, 18 százalék volt. Főleg a franciák és a hollandok vannak átutazóban az országban, turisztikai céllal többnyire Ausztriából és Szlovákiából érkeznek.

A külföldiek körében továbbra is Budapest és a Nyugat-Dunántúl a legnépszerűbb. A főváros látogatottsága 5, Nyugat-Dunántúlé 2 százalékkal nőtt az elmúlt időszakban – olvasható a KSH közleményében.








hirdetés




hirdet�s