Egyre népesebb az Oxigén Kupa mezőnye

A profik mellett a gyerekek is mindent elkövettek a győzelemért
A profik mellett a gyerekek is mindent elkövettek a győzelemért - © Fotó: Napló-Archív
Debrecen – A profik hozták a kötelezőt, Gulyás Vera és Kazi Tamás is diadalmaskodott.

Szerencsére az időjósoknak nem volt igazuk, így kellemes időben állhattak rajthoz az Oxigén Kupa második fordulójának résztvevői az elmúlt hét végén. A lelkesedéssel nem volt probléma, a mezőny létszáma meghaladta az októberit, összesen 562-en vágtak neki a különböző távoknak, közülük 123-an most debütáltak a viadalon. A legnépesebb mezőny 5 kilométeren gyűlt össze, 290-en tették próbára tudásukat, végül Gulyás Vera és Lévai András diadalmaskodott. A sportág egyik kiemelkedő alakja, Kazi Tamás is tiszteletét tette a Nagyerdőben megrendezett viadalon, s ha már futócipőt húzott, megnyerte a 10 kilométeres távot.

HBN


Eredmények

A 2. forduló dobogósai:

Oximókusok:

Lányok: 1. Egri Csenge, 2. Bodolai Blanka, 3. Berényi Linda Boróka

Fiúk: 1. Juhász Edmond, 2. Vincze-Gál Milán, 3. Varga Áron

Gyermek

Lányok: 1. Hajdú Barbara, 2. Kuszkó Lara, 3. Pusztai Dóra

Fiúk: 1. Bíró Dániel, 2. Sajtos Levente, 3. Tomka Ézer

Nyílt 5 km

Nők: 1. Gulyás Vera, 2. Tóth Anna, 3. Bóna Kinga

Férfiak: 1. Lévai András, 2. Sós Barnabás, 3. Szőke Balázs

Nyílt 10 km

Nők: 1. Gulyás Vera, 2. Csuta Dorottya, 3. Aradi Bernadett

Férfiak: 1. Kazi Tamás, 2. Balogh Bence, 3. Török Péter








hirdet�s