Felfedezés

2021.08.21. 12:10

Nyár végéig ingyenesen kalandozhatnak a gyerekek a Kajla útlevéllel

A program célja, hogy a családok minél többször keljenek útra hazánk megismerésére.

Forrás: Facebook / @alexandraszentkiralyi.gov

A Kajla programban még augusztus 31-ig díjmentesen utazhatnak az alsó tagozatos gyerekek. Az útlevelük a program keretében érvényes a MÁV, a GYESEV és a Volánbusz járatain, valamint a BAHART és a Mahart egyes hajóin. A szervezők remélik, hogy a lehetőségen keresztül a kisiskolások megismerik hazánk történelmi, természeti, valamint kulturális értékeit és csodáit.

Szentkirályi Alexandra bejegyzéséből az is kiderül, hogy idén Budapest legizgalmasabb és talán legszebb útvonalait járhatják be a gyerekek, miközben rejtélyes feladványokat oldanak meg. A helyszínek között szerepel a Budai Vár, a Városliget, a Bazilika, az Országház, a Víziváros, valamint az Erzsébet híd és a Gellért tér környéke.

A program hazánk várainak és kastélyainak bemutatására szintén különleges játékkal készült. A gyerekek apródokként látogathatnak el a részt vevő intézményekbe. Itt megbízólevelet és feladatot is kapnak, amelyet teljesítve a magyar várak és kastélyok hárompecsétes kisnemesévé válhatnak. A kitüntetéssel egyedi, névvel ellátott oklevél is jár.

A Kajla program egyedülálló lehetőség a családok számára akár egynapos, akár egész hétvégés kirándulásokhoz. Továbbá a projekt alkalmat kínál a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került turizmus számára is a talpra állásra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!