Egyperces

2012.08.16. 19:57

A csimpánzok kizárólag magukra gondolnak, ha élelemről van szó

Címkék#csimpánzok

London, 2012. augusztus 16., csütörtök (MTI) - Kizárólag magukra gondolnak a csimpánzok és a bonobók, ha élelemről van szó, viselkedésükben nyoma sincs a "korrektségnek" - derítették ki brit kutatók, akik a Biology Letters című folyóiratban tették közzé tanulmányukat.

London, 2012. augusztus 16., csütörtök (MTI) - Kizárólag magukra gondolnak a csimpánzok és a bonobók, ha élelemről van szó, viselkedésükben nyoma sincs a "korrektségnek" - derítették ki brit kutatók, akik a Biology Letters című folyóiratban tették közzé tanulmányukat.

A Londoni Egyetem kutatói Keith Jensen professzor irányításával arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek közötti kapcsolatokban oly fontos becsületesség, korrektség megjelenik-e valamilyen formában legközelebbi rokonainknál, az emberszabású majmoknál - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon (http://phys.org).

A kísérletek során a majmok számára különböző páros teszteket találtak ki, a résztvevők jutalma szőlő volt. Egyes kísérletekben a párosok tagjainak egyenlő jutalom dukált, máskor a társakat különböző arányban díjazták a csemegével. A majmoknak lehetőségük volt választani, hogy ellopják-e társuk élelmét, vagy meghagyják partnerüknek a jutalom egy részét.

"Minden egyes teszt során azt tapasztaltuk, hogy az állatok gondolkodás nélkül ellopták az élelmet, mit sem törődve azzal, hogy cselekedetük hogyan érinti társukat" - magyarázta Keith Jensen professzor.

Hozzátette: sem a csimpánzok, sem a bonobók fikarcnyit nem törődtek azzal, hogy viselkedésük fair-e vagy sem.

"Következésképp a fair viselkedés az emberi nem sajátja. Amennyiben a korrektség, a becsületesség fontos az együttműködésre épülő tevékenységekben, például a kereskedelemben, a szolgáltatásokban vagy a hétköznapi életben, nagy kérdés, hogy mikor fejlődött ki ez a tulajdonság az embernél, és miért csak az ember számára fontos?" - fogalmazott Jensen professzor.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!