Egymást szurkálták meg a testvérek Nyíregyházán

Szúrt
Szúrt
Nyíregyháza – Több mentő, és a rendőrség sietett vasárnap délután Nyíregyháza egyik külső területére, ahol egy családi házban egymást késelte meg egy külföldi testvérpár, sérülésük súlyos.

Szirénázó rendőrkocsik és mentők érkeztek vasárnap délután a Szikla utcára, ahol a bejelentés szerint késelés történt.

Érdeklődésünkre Fülöp Gergely főhadnagy MRFK sajtóreferense elmondta: két személy vittek szúrt sebekkel kórházba, állapotuk súlyos, ezért kihallgatásukra egyelőre nem került sor. A körülmények vizsgálatát tanúkihallgatással folytatják.

A családi házban a közelben lakók elmondása szerint Romániából érkezett családok lakják. Ők azt kiabálták, hogy a rendőrök ne engedjék elszökni a tolvajt, de hogy ezzel kire céloztak nem tudni. Feltehetően a testvérek egyike anyagi természetű vitába keveredett a másikkal, és ezt követően ragadtak kést mindketten, és egymást szurkálhatták meg.

– Pusztai Sándor –








hirdet�s