Egyiptomban 60 újságírót tartanak rács mögött helyi jogvédők szerint

Kairó, 2015. szeptember 29., kedd (MTI) – Egyiptomi jogvédők szerint jelenleg mintegy hatvan újságírót börtönöztek be az észak-afrikai országban – jelentette az al-Maszri al-Jóm című napilap. Számuk minden eddigi becslést jóval felülmúl.

Az újság nyilvánosságra hozott egy listát, amelyen a bebörtönzött sajtómunkások nevei mellett azt is feltüntették, hogy az illetőt mikor vették őrizetbe, valamint bírósági ügye milyen stádiumban tart. Az összes érintettet az iszlamista elnök, Mohamed Murszi vezette rezsim 2013-as megbuktatását követő két évben tartóztatták le, egyeseket – a lista szerint – ismeretlen helyen.

A helyi jogvédő szervezetekre hivatkozó cikk szerint a legtöbb őrizetes ellen a mai napig nem indult eljárás. Az al-Maszri al-Jóm forrásai közt csak az Arab Hálózat az Emberi Jogi Információkért (ANHRI) nevű közismert szervezetet említi névvel.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfő a múlt héten kegyelemben részesített 100 rabot, köztük az al-Dzsazíra pánarab hírtévé két újságíróját is. A kegyelem egy nappal előzte meg az iszlám áldozati ünnep, az íd al-adha kezdetét és egyben az elnök New York-i utazását is. Az államfő jelenleg részt vesz az ENSZ-közgyűlés ülésszakának általános vitájában.
Szíszi az AP amerikai hírügynökségnek szombaton adott interjújában kijelentette, hogy készen áll további, távollétükben elítélt újságíróknak amnesztiát adni, de csak olyan esetekben, amelyekben ezzel nem sértené meg az egyiptomi igazságszolgáltatás hatáskörét. “Legyen nyugodt, mindig a gondok megoldására törekszünk, főleg akkor, ha azok újságírókat és sajtómunkásokat érintenek” – mondta.

A CNN hírtévével folytatott interjújában pedig kijelentette: “nem akarok túlozni, de Egyiptomban soha nem látott mértékű a szólásszabadság. Senki nem képes … egy újságírót vagy egy tévé munkatársát abban megakadályozni, hogy nézeteit kifejezze”.

Kairói illetékesek ezzel kapcsolatban rendszerint arra emlékeztetnek, hogy az érintettek nem munkájuk végzése, hanem tevékenységüktől függetlenül elkövetett bűncselekmények miatt vannak fogságban.

A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nemzetközi szervezet korábban 18 Egyiptomban bebörtönzött újságíróról tudott; a CPJ közleménye szerint ez a legnagyobb szám azóta, hogy a szervezet 1990-ben megkezdte ilyen jellegű felméréseit. Az egyiptomi újságíró-szakszervezet szabadságjogi bizottságának elnöke ugyanakkor 32, jelenleg is rács mögött ülő újságíróról van tudomása.

Megfigyelők szerint a számok közötti ellentmondások egyik oka az, hogy sokan szabadúszóként, esetenként engedély nélkül és az érdekképviselet keretein kívül tevékenykedve tudósítottak a 2013-as hatalomváltást követő zavargásokról. A hatóságok ilyen esetekben nem ismerik el, hogy újságírókról van szó.

Az al-Dzsazíra most szabadlábra került munkatársai ellen például az volt az egyik vád, hogy érvényes újságírói igazolvány nélkül dolgoztak, így az ítélethirdetésnél a bíró kijelentette, hogy az érintettek nem újságírók. Mindezt annak ellenére, hogy egyikük, Mohamed Fahmi korábban több neves nemzetközi hírcsatorna, egyebek mellett a CNN riportere volt.

– MTI, Máté Bence –








hirdetés