EGYIPTOM: Obama "egyértelmű" változást akar – Baradej szerint Egyiptom fel fog robbanni

Az eddigi legkeményebb szavakkal követelt “hihető, konkrét és egyértelmű” változást Egyiptomban az amerikai elnök azt követően, hogy az észak-afrikai ország államfője, Hoszni Mubarak a tüntetők várakozásaival ellentétben nem mondott le a hatalomról, csak jogköröket adott át alelnökének, Omar Szulejmánnak.

A bejelentés dühödt reakciókat váltott ki a Mubarak távozását 17-ik napja követelő tüntetők között. Egyiptom legismertebb ellenzéki vezetője Mohamed el-Baradej szerint hazája “fel fog robbanni”. A Nobel-békedíjas politikus felszólította a hadsereget, hogy álljon a tüntetők mellé.

“Az egyiptomi népnek azt mondták, hogy átadták a hatalmat, de nem egyértelmű, hogy ez a hatalomátadás azonnali, tényleges illetve megfelelő-e” – mondta Barack Obama. “Túl sok vannak Egyiptomban, akiket nem sikerült meggyőzni arról, hogy a kormány komolyan gondolja a demokratikus átalakulást. A kormány felelőssége, hogy egyértelműen kommunikáljon az egyiptomi néppel és a világgal. Az egyiptomi kormánynak hihető, konkrét és egyértelmű lépéseket kell tennie a demokrácia irányába” – tette hozzá az amerikai elnök.

Megfigyelők szerint, Washington – az egyiptomi tüntetőkkel együtt – arra számított, hogy Hoszni Mubarak esti beszédében lemond elnöki posztjáról. Erre utalt az amerikai titkosszolgálatok vezetője, Leon Panetta, és később maga az amerikai elnök is. “Történelem előttünk zajlik” – utalt erre korábban Barack Obama. A CNN, amerikai hírtelevízió a Mubarak beszéd után egy magas rangú amerikai tisztségviselőt idézett, aki elismerte, hogy “nekik nem ezt mondták”.

Barack Obama ezután fogalmazta meg eddigi legélesebb kritikáját az egyiptomi politikával kapcsolatban. “Azonnal el kell magyarázni a változásokat, és nyilvánvalóvá kell tenni a lépéseket, amelyek demokráciához és felelős kormányzáshoz vezetnek” – mondta az amerikai elnök, és felszólította a feleket, hogy tanúsítsanak önmérsékletet. “A kormány az emberek vágyaira nem válaszolhat elnyomással vagy erőszakkal” – tette hozzá Obama.

Hasonlóan nyilatkozott az ENSZ-főtitkárát és az Európai Unió külpolitikai főképviselője. “Itt az idő a változásra” – mondta Cathrine Ashton. A német külügyminiszter, Guido Westerwelle pedig úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi közösség aggodalmai Mubarak csütörtöki beszéde után jóval nagyobbak, mint korábban voltak.

A brit külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy nem egyértelmű: Mubarak hatalmának mely részeit adta át alelnökének. A washingtoni egyiptomi nagykövet szerint azonban az észak-afrikai ország tényleges vezetője már Omar Szulejmán. “Az elnök nyilvánvalóvá tette, hogy minden elnöki hatalmat átad az alelnöknek” – mondta Szameh Sukri a CNN hírtelevíziónak.

Közben a legismertebb egyiptomi ellenzéki politikus Mohamed el-Baradej egy Twitter üzenetben azt írta “Egyiptom fel fog robbanni. A hadseregnek kell megmentenie az országot”. Szerinte Mubarak “megtévesztő” beszédet mondott és a tüntetők “nagyon dühösek”. “Lehetetlen, hogy az emberek akár Mubarakot, akár az alelnökét elfogadják” – nyilatkozta el-Baradej a CNN-nek. Nobel-békedíjas politikus hozzátette, attól fél, hogy most az erőszak jön. El-Baradej szerint az egyiptomiak úgy tekintenek a katonákra, mint védelmezőikre. “Ha úgy érzik, hogy hadsereg nem áll mellettük, meg fognak őrülni.”
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s