EGYIPTOM: folyamatosan nő a tömeg Kairóban

Több tízezer ember gyűlt össze kedden délelőtt Kairó főterén, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök távozását követeljék. A jelentések szerint folyamatosan érkeznek a térre a tüntetők. Közben egyre nagyobb a félelem a tömegben elvegyülő provokátoroktól.

Az egy hete kezdődött kormányellenes tüntetések fő helyszínének számító Tahrír téren helyi idő szerint 11 órára már több tízezer ember gyűlt össze, bár pontos számot nem lehet tudni. A BBC helyszínen lévő tudósítója harmincezerre becsülte a tüntetők számát, miközben a környező utcákból százak érkeznek folyamatosan a térre.

Az Al-Jazeera arab hírtelevízió információi szerint az egyiptomi hatóságok lezárták az összes Kairóba vezető utat, valamint leállították a tömegközlekedést, feltehetően azért, hogy nem tudjanak demonstrálók utazni a húszmillió lakosú fővárosba.

Ben Wedeman, a CNN helyszíni tudósítója több civil ruhás rendőrt látott a tüntetők közé vegyülve, felvetve annak a veszélyét, hogy erőszakot provokálnak. Ugyanerről számolt be a BBC egyik riportere, aki szerint ennek veszélyével a tüntetők is tisztában vannak. Az AFP beszámolója szerint a térre csak katonai ellenőrzés után engedtek be tüntetőket, akiket még civilek is ellenőriztek, hogy kiszűrjék a provokátorokat.

A hadsereg vasárnap azt közölte, hogy nem fognak erőszakot alkalmazni a békés tüntetők ellen. A demonstrálók azt tervezik, hogy a térről az elnöki palotához vonulnak, amely jelenleg erős védelem alatt áll.

– Független Hírügynökség –








hirdet�s