Egygólos előny a visszavágóra

DVTK
DVTK
A legjobb négy közé jutásért a Magyar Kupában a Zalaegerszeg volt a DVTK vendége az “odavágón”.

92. perc: Vége a mérkőzésnek, 2-1-re nyert a Diósgyőr.

91. perc: A felezővonalról Botis kézzel ütötte el a labdát Kethevoama elől. A játékvezető sárgalapot adott a védőnek, majd pirosat is, mivel az volt neki a második sárga kártyája.

88. perc: Hazai csere: Simon A. helyett Faggyas állt be.

82. perc: Tóth Z. lőtt a jobb összekötő helyéről, a labda a jobb kapufán csattant, a kipattanóra pedig Waltner érkezett, aki a kapuba továbbított: 2-1.

81. perc: Botis 30 méterről eresztett el egy bombát, a labda a léc fölött süvített ki a pályáról.

79. perc: Kocsárdi helyett Sebők J. lépett pályára.

77. perc: Botis kapott sárgalapot, mert leterítette  Kethevoamát.

68. perc: Csere mindkét oldalon: Douva helyett Rubint, Franciskovic helyett Józsi állt be.

66. perc: Molnár B. gondolta úgy, hogy távoli lövéssel 24 méterről lő, a leadott löket a felső kapufa fölött suhant el

63. perc: Csere:  Nagy L. helyett Tóth Z.

56.perc: Vitelki szeretett volna begurítani egy szabadrúgást Hegedűs elé, de erről nem tudott Kethevoama, így ellőtte ő a labdát, ami a felsőkapufa fölé szállt.

55. perc: Sipeki baloldali szögletét Simon A. fejelhette a hosszú oldalról, de a vendég kapus a léc alól kikotorta a labdát

53. perc: Nagy L. a 16-osnál gurította vissza a labdát Waltnernek, a csatár labdája a felső lécről pattant a játéktéren kívülre.

48. perc: GÓÓÓL! Kethevoama ívelt az egerszegi térfél közepéről balra, Simon rástartolt a hosszúnak tűnő labdára, fel is érte, és parádés mozdulattal átemelte a labdát Lipcak fölött, így a labda a kapu bal oldalában pihent meg, 2-0!

46. perc: Vége az első félidőnek.

40. perc: Sipeki szabadrúgása a sorfalban felugró egyik vendégjátékos kezéről vágódott le, mivel 16-oson belül álló játékosról volt szó, Arany játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Farkas V. végezte el, de a kapu jobb oldalába tartó lapos lövését Lipcak megfogta.

37. perc: Waltner a jobb oldalról, 10 méterről került lövőhelyzetbe, de lövése a bal kapufa mellé ment.

36. perc: Douva remek keresztlabdájával Farkas V., került ziccerbe, de Dianu az utolsó pillanatban beérte, és szerelte.

35. perc: Simon A. cselezte át magát az egerszegi védőfalon, háromszor is lőhetett volna, de a jónál is jobb lehetőséget keresett, így oda lett a lehetőség.

33. perc: Douva jobb oldalról 21 méterről leadott lapos lövését Lipcak a jobb alsó saroknál megfogta.

30. perc: GÓÓÓL! Sipeki igazítás után 22 méterről lövésre szánta el magát. A jól helyezett lövésre Lipcak kicsit késve indult, a labdába bele tudott ütni, de az a felső léc alsó lapjára pattant, így a földre huppanó kapus már csak tehetetlen szemlélője volt annak, hogy a berobbanó Simon A. 1 méterről a hálóba küldte a labdát, 1-0!

15. perc: Sipeki előreívelését Simon A. fejelte Kethevoama elé, aki 10 méterről szorongatott helyzetben a kapu fölé durrantott.

10 perc: Waltner hámozta át magát a diósgyőri védőfalon, majd 16 méterről leadott lövése Szalmára perdült.

9. perc: Sipeki jobb oldali szöglete a 11-es pontnál álló Katona lábára hullott, a hazaiak játékosának lövését Lipcak megfogta.

Jegyzőkönyv

Labdarúgó Magyar Kupa negyedöntő, első mérkőzés

Diósgyőri VTK – Zalaegerszegi TE 2-1 (1-0)

Miskolc, Diósgyőri stadion, 2000 néző. V.: Arany T. (Tompos, Butkai)
DVTK: Szalma – Katona, Hegedűs, Elek – Farkas V., Vitelki, Sadjo – Sipeki, Kethevoama – Simon A., Douva. Vezetőedző: Csank János.
ZTE: Lipcak – Kocsárdi, Sebők V., Botis, Dianu – Nagy L., Molnár B., Máté P., Franciskovic – Lekic, Waltner. Vezetőedző: Simon Antal.

Csere: Nagy L. helyett Tóth Z. a 63., Douva helyett Rubint a 68., Franciskovic helyett Józsi a 68., Kocsárdi helyett Sebők J. a 79., Simon A. helyett Faggyas a 88, percben.
Sárga lap: Kethevoama a 2., Botis a 77. percben
Kiállítva: Botis a 91. percben.
Gólszerző: Simon A. (1-0) a 30., Simon A. (2-0) a 48., Waltner (2-1) a 82. percben.








hirdet�s