Egyetlen megyei partnerként

Egyetlen megyei partnerként
A Debreceni Egyetem ötödéves hallgatói jelen pillanatban közel húsz északkelet-magyarországi középiskolában folytatják kötelező tanítási gyakorlatukat.

A hallgatók visszajelzései alapján a Debreceni Egyetem vezetése 2003-ban úgy döntött, tizennyolc középiskolával köt partneri szerződést. Ezek a középiskolák zömmel Hajdú-Bihar, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek. Megyénk egyetlen középiskolával képviselteti magát ebben a csoportban, méghozzá a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiummal.

Az együttműködésről szóló szerződést a tavalyi esztendőben kötötte meg az egyetem és a pataki gimnázium, most pedig még hivatalosabbá tették a két intézmény kapcsolatát azzal, hogy az Árpád Vezér Gimnázium épületében kihelyezték a Debreceni Egyetem által küldött, a partneri kapcsolatot jelző táblát – tájékoztatta lapunkat Tóth Tamás, a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium igazgatója.

B.G.








hirdet�s