Talán egyszer ők is geológusok lesznek

Akt.:
Talán egyszer ők is geológusok lesznek
Miskolc – Középiskolások ismerkednek a napokban a földtudományok rejtelmeivel.­­­­

Víz-, föld- és kőzetmintákkal érkeztek a középiskolás diákok pénteken a Miskolci Egyetem Ásvány- és Kőzettani Tanszékére. Azért jöttek, hogy megismerjék a tanszék legérdekesebb laboratóriumait, és hogy maguk is megvizsgálhassák az elmúlt napokban gyűjtött mintákat.

Élménytábor

A fiatalok a Műszaki Földtudományi Kar élménytáborában vesznek részt, miközben a Zempléni-hegység titkait is feltárják. A hét első napját Pálházán töltötték, sokat túráztak, ásványokat gyűjtöttek, múzeumokban és bányákban jártak, de térképezési és GPS-ismereteket is szereztek. Tegnap pedig bepillanthattak az egyetem dolgozóinak és kutatóinak munkájába.

tabor-03-aj650

Dr. Szalontai Lajos, a Földrajz-Geoinformatikai Intézet adjunktusa, a tábor vezetője lapunknak elmondta, legfőbb céljuk, hogy közelebb hozzák a természettudományok ismeretét és szeretetét a középiskolás, valamint a 7–8. osztályos általános iskolás korosztályhoz. A tapasztalat ugyanis az, hogy a mai fiatalok egyre távolabb kerülnek a természetes világtól. Megtudtuk, a programban 20 diák vesz részt, de a táborvezető szeretné, ha ez a létszám a jövőben bővülne, vagy ha több alkalommal is megrendezhetnék.

Aranybányában jártak

– A gyerekeknek nagyon tetszett, hogy sokat voltunk a természetben, ahol anyagmintákat gyűjthettek. Elvittük őket az egyik felhagyott aranybányába Telkibányára, a mélybe, a sötétbe, nagyon élvezték. Elmentünk Európa harmadik legnagyobb perlitbányájába Pálházára. Ez pedig azért tetszett nekik, mert működés közben láthattak egy igazi bányát. Megtudták, miért érdemes az ásványi kincseket gazdaságosan és környezetbarát módon kitermelni, hasznosítani – sorolta az adjunktus.

tabor-08-aj650

A programról bővebben későbbi­­­­ lapszámunkban írunk.

HE



Egyetemváros-Miskolc.
BOON.HU






hirdetés