Emléktábla, a torna névadójának tiszteletére Miskolcon

Emléktábla, a torna névadójának tiszteletére Miskolcon
© Fotók: Ádám János
Miskolc – Szaniszló Sándorra emlékeztek, nem csak kosárlabda-mérkőzésekkel.

Három kosárlabdameccset játszottak pénteken, és ugyanennyire kerül sor a szombati napon a Szaniszló Sándor-emléktorna keretében Miskolcon.

avatas-05-aj_650

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetség tavaly elhunyt ügyvezetőjének, korábbi főtitkárárának, a Miskolci Egyetem Testnevelési Tanszék és Sportlétesítmények egykori igazgatójának, a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club hajdani ügyvezetőjének emléke előtt tisztelegve nemcsak kosárlabda-mérkőzéseket játszottak pénteken a miskolci Egyetemi Körcsarnokban, hanem emléktábla-­avatót is tartottak.

A rektorhelyettes

A tornának otthont adó létesítmény folyosóján helyezték el az egykori sportvezetőt ábrázoló műalkotást, amelyet Szanyi Borbála szobrászművész készített, és amelynek leleplezése előtt Rakaczki Zoltán, a MEAFC ügyvezető elnöke és Szaniszló Sándor fia, Szaniszló Gábor mondott beszédet.

DVTK-Ruzomberok-12-aj_650

A négy férfi- és két női csapat részvételével zajló torna megnyitóját, a népesebb mezőnyt felvonultató nem két meccse után, a női találkozó előtt tartották meg, és ezen eseményen a MEAFC ügyvezető elnöke mellett a Miskolci Egyetem rektorhelyettese, dr. Jakab Nóra köszöntötte a résztvevőket.

BCS


Nem láthatták

Az ünnepélyes megnyitó utáni mérkőzésen a szurkolók nem láthatták a hét elején az Aluinvent-DVTK-hoz próbajátékra érkezett bosnyák Dragana Svitlicát, akitől a találkozó előtti napon elköszöntek a piros-fehérek, és akiről kiderült, hogy ebben az évadban biztosan nem lesz a Diósgyőr játékosa.



Egyetemváros-Miskolc.
BOON.HU






hirdetés