2012.02.19 15:37; Frissítve: 2012.02.19 19:43


Jegyzet: Egyetemi kerek szám

Jegyzet: Egyetemi kerek szám
Keretszámoknak indult, aztán sok helyen, köztük a Miskolci Egyetemen is kerek szám lett belőle. Szép kerek, konkrétan nulla.

Például a jogász- és gazdaságtudományi képzéseken ennyi, azaz semmennyi államilag finanszírozott helyet nem kapott a miskolci campus. Ez is január utolsó napjaiban derült ki, pár héttel a felvételi beadásának határideje előtt. Igaz, kaptak plusz kilenc napot a családok, hogy eldöntsék: ha a nullás keretbe esetleg nem férne be a gyerek, akkor tudják-e finanszírozni a továbbtanulását, vagy éppen megéri-e felvenniük a Diákhitelt. A nagy gondolkodás közben, azonban többen úgy döntöttek, köztük például a Hallgatói Hálózat (HaHa) is, hogy inkább ultimátumot adnak a tárcának, vonja vissza a keretszámokat.

Egyelőre úgy tűnik, a tárca válasza is egy HaHa, Hoffman Rózsa szavaiból ugyanis az derül ki, nem gondolkodnak a keretszámok bővítésén, módosításán. A kilencnapos plusz határidő pedig lassan lejár, éppenúgy, ahogy az ultimátum is. Az éppen hétfőn. Vajon a kerek szám kezd görbülni vagy a diákok szája?

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
OGY – Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az állampolgárok tájékoztatásához és véleményének megismeréséhez [...] tovább »
Mal: teljesíthetetlen az ötnapos határidő, nincs technológia a vörösiszap-tározó lefedésre
Ajka, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Nem áll rendelkezésre a hatóságok által engedélyezett és bevizsgált [...] tovább »
OGY – Felfüggesztették az ittasan karambolozó fideszes képviselő mentelmi jogát
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn felfüggesztette a fideszes Tilki Attila [...] tovább »
OGY – Új törvényt hoztak a közadatok újrahasznosítására
Budapest, 2012. május 21., hétfő - Az Országgyűlés hétfőn új jogszabályt fogadott el a közszféra [...] tovább »
A forint erősödött az euróhoz, a frankhoz és a dollárhoz képest kora estére
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A forint erősödött hétfőn kora estére a délutáni és a reggeli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés