Egyelőre nem vágják a szigligeti fasort

Megakadályozták a helybeliek Szigligeten, hogy elkezdjék kivágni a Balaton-part egyik leghíresebb, sok művészt megihlető fasorát. A közútkezelő társaság szerint a nyárfák elöregedtek, korhadnak és balesetveszélyesek. Ezért kellene legalább 62-t kivágni közülük. A munka kedden kezdődött volna, de a helybeliek tiltakozására elhalasztották.

A favágást nem végleg halasztották el, csak a helybeliek megnyugtatására még egy utolsó helyszíni bejárást tartottak a szakemberek. A Magyar Közút Kht. Veszprém Megyei Igazgatóságának egy munkatársa és a favágással megbízott erdőmérnök, valamint a tiltakozó helybeliek együtt járták végig a fasort. Nem tudták egymást meggyőzni.

“Mi nem azt mondjuk, hogy a beteg és korhadt fákat is itt kell hagyni. Azt mondjuk, hogy az ésszerűség meg az indokoltság határán belül kell kijelölni a vágásra ítélt fákat.” – mondta a Független Hírügynökség tudósítójának Palotai Emma, a tiltakozók szóvivője.

2005 nyarán óriási vihar volt Szigligeten. A szél a strand épületére döntött egy korhadt nyárfát és megsérült egy strandoló. A megyei közútkezelő társaság igazgatója szerint ez a baleset is bizonyítja, hogy a szigligeti fasor ritkításra szorul. Vörös Gyula azt mondta, hogy a favágáshoz a környezetvédelmi hatóságok is hozzájárultak, és kizárólag balesetveszélyes fákat ítéltek kivágásra a szakemberek. Hozzátette, hogy a kidöntött nyárfák helyére még az ősszel újakat ültetnek.

A helyi civilek kedden elérték, hogy ne kezdjék el kivágni a nyárfákat, de valószínű, hogy a fasor csak rövid haladékot kapott. A favágással megbízott vállalkozótól a Független Hírügynökség úgy tudja, hogy a munkát még ezen a héten elkezdik.