Egyedülálló volt Mancs tudása

Akt.:
Mancs és Lehoczki László a Mancs szobor avatásán
Mancs és Lehoczki László a Mancs szobor avatásán - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – Tizenkét éve ment el Mancs, a miskolci Spider Mentőcsoport legeredményesebb kutatókutyája.

Az évforduló kapcsán Lehoczki Lászlóval, a miskolci Spider Mentőcsoport vezetőjével, Mancs egykori gazdájával beszélgettünk.

– Mancs 1994 júniusában látta meg a napvilágot és már pár hetes korában gazdájának választott és elkezdtük közös életünket. A teszteléseknek köszönhetően később rájöttem, milyen érzéke van a kis németjuhásznak a keresési feladatokhoz, ezután köteleztük el magunkat a személykeresés mellett – kezdte Lehoczki László.

Tíz hónaposan – folytatja – az idősebb kutyák, vagyis Erős és Csepi mellett az ország több területén bizonyította rátermettségét és már fiatalon talált meg eltűnteket. 1996-ban Vikinggel és Csepivel első magyar kutyákként Egyiptomban, Kairóban egy többemeletes ház romjai alatt hetvenkét áldozat helyét jelezte a japán mentőegység számára.

Mancs számos hazai eltűnést oldott meg elkóborolt, kiránduláson eltévedt gyerekektől kezdve balesetet szenvedett gombászokig, de megtalált vadászt, sőt öngyilkosokat is. Európában pedig elsők között folyami, vagy tavi körülmények között elmerült személyek helyét azonosította be nagyban lerövidítve a víz alatti kutatást.

Belföldön és külföldön is

– Tizenegy éven át éves átlagban húsz-harminc vízi áldozat és száz körüli eltűnt keresését végezte hazánkban. A tíz-tizenöt gyakorlat mellett ötven-hatvan bemutatón is részt vett, és a média is folyamatosan tudósított tevékenységéről – részletezte Lehoczki László.

Mancs 1998 és 2005 között a világ számos nagy természeti katasztrófájánál – többek között Egyiptomban, Görögországban, Indiában, Olaszországban, Kolumbiában, Venezuelában, Salvadorban, Algériában, Tajvanon, Romániában Ukrajnában vagy Szlovákiában is kutatott túlélők és áldozatok után.

– Törökországban ötször is járt, híressé éppen egy itteni eset tette: 1999-ben egy földrengést követően egy hároméves kislányt a polgárvédelem állami kiküldött csapataként Mancs jelzése alapján mentettünk ki a romok alól, miután már 82 órája ott tartózkodott – emlékezett a néhai mentőkutya gazdája.

Egyedülálló volt

Miskolci Sátán Mancs 2006. október 22-én aludt el örökre. Lehoczki László szerint példa nélküli népszerűsége abban rejlik, hogy ő akkor nem csupán Miskolc, hanem az egész ország első híres mentőkutyája volt.

– Mancs egyedülálló tudással, rutinnal rendelkezett, ezért bel- és külföldön is rengeteg helyre hívták. Élete és munkássága ihlette meg a későbbi magyar mentőkutyás szervezeteket, élesben dolgozó keresőcsapatokat. Nemzetközi kapcsolatok alakultak ki Mancs érdemei révén Magyarország és a katasztrófák sújtotta területek között – hangsúlyozta Lehoczki László.

Mancs szobrát – melyet Szanyi Borbála szobrászművész tervezett – 2004. december 18-án Mancs és egy tajvani delegáció jelenlétében avatták fel Miskolc belvárosában.

– A szobor keresőpózban ábrázolja Mancsot. Azt tapasztaljuk, hogy az alkotás népszerű találkozási ponttá, turisztikai célponttá vált, és októberben sokan visznek virágokat, mécseseket a talapzatra. Nagyon jó érzés, hogy a városlakók mai napig megemlékeznek. A múlt héten iskolás csoportok alkotásaikkal tisztelegtek Mancs előtt. Jó érzés volt ezeket nézegetni – mondta.

És, hogy hogyan emlékszik a család a híres kutyára? Lehoczki László elmondása szerint nincs olyan nap, hogy ne jutna eszükbe.

– Lélekben még mindig velünk van, éppen úgy ahogy Viking, Radar vagy Negro, csak fizikailag nincsenek már itt. De emlékünkben örökre megőrizzük őket – zárta Lehoczki László.

Tajthy Ákos