Egyedülálló turisztikai attrakcióval bővül Mád települése

Akt.:
Egyedülálló turisztikai attrakcióval bővül Mád települése
Furmintház – kreatív tér különböző generációknak.

Újabb gyöngyszem kerül hamarosan a Tokaji borvidék ékszeres dobozába – javában zajlik Mádon a Furmintház névre hallgató alkotóház építése, mely interaktív állandó kiállítással, művészeti, kézműves programokkal, illetve játszóházzal és játszóudvarral várja látogatóit.

 

Az Európai Uniós támogatással megvalósuló beruházás nem pusztán a borászat kedvelőinek szól majd. Az egész évben nyitva tartó alkotóházban állandó kő- és ásványkiállítás kap helyet, ahol tudományos alapossággal vizsgálhatják meg a vendégek a régió meghatározó kőzeteit és ásványait. A fiatalabb generáció szórakozásáról a Furmintház kreatív játszószobái, és egy tágas játszóudvar gondoskodik majd. Az állandó foglalkozásoknak köszönhetően a felnőttek is nyugodt szívvel indulhatnak dűlőtúrára vagy borkóstolóra, míg a kicsik önfeledten játszanak.

 

Az alkotóház kiemelt küldetésének tartja a térség történelmi értékeinek megőrzését, ennek megfelelően sokszínű szolgáltatásaiban is tükröződik a kreatív hagyományőrző jelleg. Elismert alkotók és szakemberek közreműködésével különböző kézműves és művészeti programok várják a látogatókat.

 

 

 

 







hirdetés