A Malomszög utcai megálló már elkészült - © Fotó: Bujdos Tibor
A kivitelező hétfőre ígérte, hogy elkezdi a Károly utcai váró építését, de a munkálatok tólodnak. A kivitelezéshez szükséges anyag, azonban nem érkezett meg a várt időpontra – tudtuk meg Csontos Ágenstől, az MVK Zrt. PR főmunkatársától.
A Zöld Nyíl új villamosmegállói egységesen fedett utasvárókkal épülnek. Ilyeneket már több megállóban is lehet látni, ugyanakkor mindegyik megállóhelynek lesz valamilyen egyedi vonása is, a körülötte lévő környezethez igazodva – tudtuk meg. Hozzátette: a Selyemrét, Soltész-Nagy Kálmán, Malomszög utca részeken ezek az elemek már beépültek. A kivitelező folyamatosan halad a fedett utasvárók építésével, múlt évben az Újgyőri főtérig jutottak. A Károly utcai megálló technikai okokból kimaradt, ezért időzítették mostanra – tudtuk meg.
Az építkezés – amint elkezdődik – kellemetlenséggel is jár: a peronok első fele munkaterület lesz, így a villamosok a megálló második felében állnak majd meg. A közúti forgalmat pedig a vágányzónára terelik. A megállók térségében 30 kilométeres sebességkorlátozás lesz érvényben.
ÉM-NSZR
Ilyenek (lesznek) a megállók |
| Selyemrét: üvegtégla Soltész-Nagy Kálmán utca: kőfalazat Malomszög utca: rétegzett üveglap Szent Anna tér: képes villamostörténeti kiállítás Thököly utca: üvegmozaik Balázs Győző tér: üvegbeton Gyula utca: fazsaluzott beton Károly utca: mosott beton Újgyőri főtér és piac: kisméretű tégla DVTK Stadion: DVTK képekben Bulgárföld: fazsindely Diósgyőri Gimnázium: táblás faburkolat LÁEV: fakocka hátfal Zenta utca: Gabion fal (hegesztett falháló benne zúzott kővel) Diósgyőr városrész: A várnak szentelt megálló Alsó-Majáth (Köln utca): futtatott növényfal. Bölcs utca: futtatott növényfal. Felső-Majláth végállomás: a Bükki Nemzeti Park növényvilágának szentelt megálló |