Egy véradó, három élet…

Egy véradó, három élet…
© Fotó: Ádám János
Borsod-Abaúj-Zemplén – November 27-én, a vér­adók napján a Megye­házán köszöntöttek száz miskolci jubilánst.

A vér­adók napja különleges ünnep. Az emberség, az emberi szolidaritás és a felebaráti szeretet ünnepe. A véradás nagyszerűsége az önzetlenségben és a szolidaritásban rejlik, abban, hogy erre a vérre bármikor bárkinek szüksége lehet, és ez egyben bármikor és bárkinek az életét jelentheti.

A jeles napon kereken száz sokszoros véradót köszöntöttek és kitüntettek.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

A nap meghatározása annak emlékére történt, hogy 1954. november 27-én adományozott először a legfelsőbb állami testület kitüntetéseket sokszoros véradóknak és kiváló véradószervezőknek. A Magyar Vöröskereszt VII. Kongresszusa határozott úgy 1987-ben, hogy onnantól fogva november 27-e legyen a vér­adók napja, és adjon ismétlődő lehetőséget a vér­adók társadalmi megbecsülésének intézményes kifejezésére.

Elismerések

A Magyar Vöröskereszt jóvoltából ez az a nap az évben, amikor a társadalom minden felelős tagja legalább néhány percre, legalább egy gondolat erejéig köszönetét és tiszteletét fejezi ki a véradóknak.

Ez a hagyomány folytatódott – mint minden esztendőben – a miskolci Megyeházán, ahol a jeles napon kereken száz sokszoros véradót köszöntöttek és kitüntettek. Rajtuk kívül még sok százan egy-egy vidéki településen megtartott ünnepségen vehették át önzetlenségükért a szervezet kitüntetését.

– ÉM-SZB –


Kitüntetett miskolci jubiláns véradók

Pro Vita Díj 118-szoros véradásért

Karaba László

100-szoros véradásért

Zakuczki Sándor

90-szeres véradásért kitüntetés

Földesi István, Juhász Ferenc, Marosi György, Nagy Ferenc, Nagy Gábor Péter

80-szoros véradásért kitüntetés

Kocsis Norbert, Rajdos Péter, Vángor Árpád, Varga István

75-szörös véradásért kitüntetés

Jurák Lajos, Szarka Csaba

70-szeres véradásért kitüntetés

Bajnok Zoltán, Frachner Attila, Juhász István, Kohán Gábor, Kozma Béla Zoltán, Rácz Zoltán, Soltész László, Szabó József

60-szoros véradásért kitüntetés

Fodor Imre, Garancsi Imre, Kenyeres Péter, Miklós Attila, Szabó Péter, Szabó Sándor Zoltán, Szűcs Szilárd, Zemlényi Zsolt

50-szeres véradásért kitüntetés

Belencsák János, Bliszkó István, Bodnár Sándor, Chlepkó Nóra Mária, Dozsnyák Tamás Jenő, Gyarmati István, Horváth Zoltán Dénes, Lóska László Endre, Majoros János Lajos, Máthé Csaba, Nagy Ferenc, Réka László Imre, Szabó Attila Levente, Szabó István, Szopkó Tibor László

40-szeres véradásért kitüntetés

Balogh István, Barczi Péter, Benyó József, Boncsér Sándor, Brózman Gábor, Csaba Norbert, Dobos Tünde, Flekács Tamás, Fónyi Sándorné, Horváth Gábor, Márkus László, Nyikes Zoltán, Orjovics Tibor, Póta Attila Zoltánné, Rőczei Tamás, Ruszkai József, Smiger György, Szabó Attila, Tamás József, Vass István, Vaszily János

30-szoros véradásért kitüntetés

Czene András, Csató Péter, Jeles Zsolt, Nagy Attiláné, Oláh Nándor, Vanczákné Kovács Gabriella

25-szörös véradásért kitüntetés

Agócs András, Bajnokné Gácsi Mariann, Benke Zoltán, Béres Szilvia, Briczky Jácint, Csontos Lajos, Dézsi Ferenc Dr., Erdős Istvánné, Farkas István, Fehér Krisztián, Gergely Attila, Jeney Lajos, Kiss István, Kiss Péter, Kocsis Csaba, Konyári György, Kovács György, Kovács Lászlóné, Migléc Gábor, Molnár Gergő, Nagy Attila, Oprável Béla Ferenc, Petus Pálné, Sándor Gábor, Szabó Gyula, Szilágyi Gizella Anna,, Tahy Tamás, Wágner Zoltán, Zombori Attila

Borsod-Abaúj-Zemplén megye többi településének jubiláns véradóinak névsorát később közöljük.








hirdet�s