Egy szál gyertyával kivédhető a mustgáz-mérgezés

Az őszi szüret idején gyakran riasztják a tűzoltókat mustgáz-mérgezéses esetekhez a kisebb borospincékbe. Évente csaknem ötven ilyen hívást kapnak, de ezek felében már nem tudnak segíteni. A tragédiát kis odafigyeléssel el lehetne kerülni, hiszen egy szál gyertyával könnyű észrevenni a színtelen, szagtalan gáz jelenlétét.

Elsősorban a kisebb magánpincékben fordul elő mustgáz-mérgezés, amit a szőlő erjedésekor felszabaduló színtelen, szagtalan gáz okoz. Mivel ez a levegőnél nehezebb és a talaj közelében terül szét, ezért komoly mérgezést, sőt halált is okozhat. A tragédiát legtöbbször figyelmetlenség és felelőtlenség okozza, pedig könnyen megelőzhető egy egyszerű népi módszerrel – mondta a Független Hírügynökségnek Dobson Tibor, a Katasztrófavédelem szóvivője.

Aki lemegy a borospincébe, vigyen magával egy szál égő gyertyát, és helyezze nagyjából térdmagasságba. Ha a láng kialszik, akkor már biztos, hogy a mérgező mustgázzal telt meg a helyiség. Ilyenkor azonnal ki kell jönni pincéből, és alaposan ki kell szellőztetni. Kereskedelmi forgalomban kapható egy olyan riasztóberendezés is, amely jelzi a mustgáz jelenlétét. Mivel azonban a kisebb, magán borospincék tulajdonosai ezt nem mindig engedhetik meg a maguknak, jól teszik, ha legalább a gyertyás módszert alkalmazzák – tette hozzá Dobson Tibor.

Évente nagyjából 50 mustgáz-mérgezéses esethez riasztják a tűzoltókat, és az esetek felében már későn érkezik a segítség. A mentést a tűzoltók is légzőkészülékben végzik, hiszen ha valaki lehajol a földön fekvő emberhez, és belélegzi a gázt, maga is mérgezést kaphat.

Az utóbbi egy hónapban négyen haltak meg idehaza mustgáz-mérgezésben. Szeptember végén a Tolna megyei Pincehelyen egy 44 éves férfit hoztak ki a tűzoltók, de már nem tudtak rajta segíteni. Október elején a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon egy apa és 32 éves fia lett rosszul. Az idős férfi meghalt, a fiát a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Négy nappal később ismét ölt a mustgáz, ezúttal Siófokon. Egy középkorú férfi volt az áldozat, hasonló korú társát pedig kórházba vitték a mentők. Két nappal később, október 16-án ugyancsak Somogy megyében történt tragédia. A tűzoltók egy 66 éves férfit hoztak ki a borospincéjéből Nagyberényben, de a mentősök már nem tudták megmenteni az életét.








hirdet�s