A Vegyész RC-Kazincbarcika élvonalbeli férfi röplabdacsapata bajnoki meccsen, az eddig mindössze egyetlen győzelmet szerzett, az utolsó helyen tanyázó debreceni gárda vendége lesz. Mivel a borsodi együttes más játékerőt képvisel (a harmadik helyen állnak az immár 10 csapatos NB I-ben), tulajdonképpen csak az a kérdés, hogy mennyi idő alatt gyűjtik be az újabb három pontot.
– Azért ez nem ilyen egyszerű – reagált az előző felvetésre Dudás András, a Vegyész RC-Kazincbarcika csapatának edzője. – A Debrecen legutóbb a Dunaferr vendége volt, és bár kikaptak, de két olyan szettjük is volt, amikor legalább 20 pontot elértek. Ez jelzi, hogy nem szabad őket félvállról venni, és ha esetleg így tennénk, azzal alaposan megnehezítenénk a saját helyzetünket.
Dudás Andrástól azt is megtudtuk, hogy a csapat tagjai jelentős edzésmunkát végeztek ezen a héten. – Bár ilyen csak nagyon ritkán fordul elő, hiszen mindig az előttünk álló feladatra koncentrálok, koncentrálunk, de most egy picit már előre tekintettünk – mondta a tréner. – Ugyanis a jövő héten két jelenetős kihívás vár ránk, előbb a Magyar Kupában, a Dág vendégeként, a nyolcaddöntő visszavágója, szerdán, a jövő héten szombaton pedig a Kaposvár elleni, évzáró, hazai bajnoki. Picit fáradtak most a játékosok, mert sokat dolgoztak, és lehet, hogy nyögvenyelős lesz a Debrecen elleni csata, de nyerni kell, és aztán jöhet a már említett két összecsapás.
Kizárták a Nyíregyházát! |
| A Magyar Röplabda Szövetség versenybizottsága kizárta a férfi NB I-ből a Sollight-Nyíregyházi FRK együttesét. Az indoklás szerint a nyíregyházi klub junior csapata három mérkőzésen nem állt ki a bajnokságban, ez pedig a versenykiírás szerint automatikus kizárást vont maga után. |