Egy percig sem unatkoztak Mezőkövesden

Akt.:
Egy percig sem unatkoztak Mezőkövesden
© Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Második alkalommal fogadta a mezőkövesdi repülőtér a Tour de Race autós rendezvény résztvevőit és látogatóit.

Ezúttal is voltak különleges vendégei az eseménynek, méghozzá az egyik szponzor Ferrarikat hozott el, s ellátogatott a betoncsíkra Formula 3-as versenyautójával Magyar János is. Negyven járművel ellátogattak a rendezvényre a bogácsi kamionos találkozó résztvevői, akik több alkalommal gyorsultak a kijelölt pályán.

Fotó: Tóth Balázs Fotó: Tóth Balázs ©

A nézőknek egy percnyi unatkozási lehetőséget nem hagytak, hiszen szlalompályán is megnézhették az autókat, s az országos driftbajnokság street kategóriájának második fordulóját is Mezőkövesden rendezték. Ezenkívül volt természetesen autó-szépségverseny is, 19 hagyományos, illetve egy különc indulóval, egy egri csapat hozta el spéci autómentőjét a hozzá tartozó „patkánnyal” együtt, nagy feltűnést keltve.

– ÉM-TB –








hirdetés










hirdet�s