Egy ordító szamár töri csak meg a csendet a kihaló Debrétén

Akt.:
János
János - © Fotó: Magócsi Márton
Debréte, Edelény, Miskolc – Tudta, hogy Magyarország egyik legkisebb faluja festői szépségű, mégse járnak oda turisták? És csak tizen lakják, mégis bezárkózva élik az életüket a helyiek? Debréte az ország egyik leggyorsabban elnéptelenedő települése, tízévente megfeleződik a lélekszáma. A falu mégis tele van izgalmakkal, a környéket egy kanos szamár tartja rettegésben, a polgármesterségért pedig négyévente hatalmas harc folyik. Ismerje meg Debrétét és a lakóit! Albert Ákos cikke az Abcúgon.

256 kilométer és öt és fél óra. Ilyen messze van Budapesttől tömegközlekedéssel Magyarország egyik legkisebb települése, a borsod megyei Debréte. A hegyek között rejtőző kis falu nem csak az egyik legkisebb, hanem az egyik leggyorsabban elnéptelenedő magyar település is. A lakosságszám negyven év alatt a tizedére esett vissza, csak az utolsó népszámlálás óta eltelt időben az ottlakók fele elköltözött vagy meghalt.

Mára 10-en maradtak a kis településen, róluk szól ez a cikk, és azokról, akik alkalmanként megfordulnak a faluban.

  • A jelenlegi polgármester,
  • a volt polgármester,
  • a falugondnok,
  • a debreceni informatikus,
  • Mari néni a szélső házból,
  • Gergő és Berci, a két közmunkás
  • János és a szamara, az állandóan kanos Dezső
  • a viszlói buszsofőr.

Vannak közöttük, akik egymáshoz sem szólnak, mert a négy évvel ezelőtti választásból hatalmas perpatvar keveredett. A vadászból lett polgármesternek nagy víziói vannak, ezért a településre költözött, a debreceni informatikus vendégházat nyitott, de alig van vendége. János a fiának tartogatja a debrétei házát, László fia viszont nemrég költözött ki Debrétéről Hollandiába. Ismerje meg a kis falut és a lakóit!

Utas csak kéthetente jár arra

Debréte nem csak az elhelyezkedésében van a periférián: hétfőn lényegében csak egyféleképpen lehetett eljutni oda, a 10:55-ös miskolci volánnal. Más, nagyvárosból érkező busz ezen a településen nem áll meg, és ez is csak egy több mint kétórás zötykölődést követően kanyarodik be a faluba.

d01

A debrétei buszmegálló | Fotó: Magócsi Márton

Budapestről indulva a 10:55-ös miskolci volán – és ezáltal a kis falu is – busszal elérhetetlen, lényegében nincs olyan járat, amely erre az időpontra Miskolcra érne. Az egyetlen lehetséges mód a MÁV Intercity járata. A hétfő reggeli vonat azonban annyira megtelt, hogy egyes helyeket már az első osztályon is kétszer adott el a gép, másodosztályon pedig nem is volt már hely.

A klimatizált vonat és a 10:55-ös volánbusz nyújtotta utazási élmény között nagyobb szakadék már nem is lehetne. Utóbbi a fél megyét átszelte, mielőtt megállt volna Debrétén. Ez idő alatt kétszer is teljesen kicserélődtek az utasok, de mindig utazott legalább egy olyan társaság, akik hangosan hallgatták a zenét, akár egyszerre három különböző telefonról is.

Az utolsó három megállóra pedig a busz teljesen kiürült. “Itt csak kéthetente szokott utas lenni” – mesélte a sofőr, aki útközben még félre is állt Viszlón két percre a saját házánál, hogy beugorjon valamiért. Debrétére senki sem szokott utazni, nagy ritkán a helyiek hozzátartozói, meg múltkor átkeveredett két öregasszony a szomszédos faluból. Nem baj, így legalább van ideje nyugodtan elolvasni az újságot, amíg letelik az a félóra, amit a végállomásnak számító kis faluban kell eltöltenie a visszaútig.

A Coca-Cola itt luxus

Debrétét épp az teszi különlegessé, ami a leginkább megnehezíti az odalátogatók dolgát: nincs ott semmi. Se bolt, se egy kocsma, és már egy ideje mozgóárus se. Csak egy maszek árus szokott átjárni kétnaponta a szomszéd faluból, jórészt cukrot és zöldségeket hoz, amit a csomagtartóból árul. Italból pedig csak Soma, kólaízű üdítője van. “Ez az olcsó” – mondta nevetve, hogy miért nem árul inkább Coca-Colát. Templom van ugyan, de pap már rég nem jár misézni, csak évente egyszer a búcsú idején. Pedig hárman is eljárnának rá, a negyedik pedig csak azért nem, mert már két bottal is nehezére esik a járás.

d02

A templomot belülről a helyiek is csak fényképről vagy temetéskor látják | Fotó: Magócsi Márton

Kelemen József 12 éve érkezett először Debrétére, pedig már az ötvenes évek óta ide vágyott. Akkoriban esztergályos tanonc volt Miskolcon, az osztálytársa pedig folyton erről a kis faluról beszélt neki.“Mindig bennem volt, hogy Debréte, Debréte, minden mást elfelejtettem” – mondta József, aki végül felszámolta debreceni internetkávézóját, felkerekedett a feleségével, és nem csak elutazott a faluba, de még egy házat is vett ott.

“Úgy vettük meg, hogy falusi turizmust csinálunk” – mesélte. Kialakítottak két kis apartmant a parasztházban, és Debréte Vendégházak néven honlapot csináltak neki. Az aggteleki barlang, a rakacai tó, a szlovák határ, József szerint tele van látványosságokkal a környék. A vendégek azonban elmaradtak. Néha betér hozzá egy-egy társaság, a vendégház azonban jórészt üresen áll, idén például még nem is volt vendége.

d03

Kelemen József | Fotó: Magócsi Márton

“Úgy veszem észre, hogy inkább a vízpartot szeretik” – morfondírozott a turisták szokásairól József. Vagy talán azért nem jönnek, mert nem fogad el SZÉP-kártyát, és nyelveket sem tud, múltkor is Angliából hívták, de semmit sem tudott mondani a telefonba.

Végső soron marad számára megélhetésként az állattartás. A tyúkokon kívül más dolga nincs, de nem is nagyon lehetne. Bevásárolni egy hónapban egyszer szokott, ilyenkor vesz legalább tíz kiló cukrot, meg öt kenyeret a fagyasztóba. Az internet meg olyan lassú, hogy reggelente egy órát szokott várni arra, hogy betöltsenek a levelei.

Ilyen öreg mint én, hogy szüljön?

A helyiek már beletanultak abba, hogy a falujukat elhagyta az infrastruktúra. Amikor kétnaponta dudálva végigmegy a település egyetlen kis utcáján a postás, az árus vagy a gázos, már kint vannak, hogy aztán rögtön menjen mindenki vissza a kertjébe. Itt ugyanis nem szokás az utcán sétálni, és szomszédolni is ritkán járnak át egymáshoz az emberek. “Itt mindenki magának való” – mondta József.

d04

A debrétei temető | Fotó: Magócsi Márton

Mari néni ennél tovább megy, szerinte ebben a faluban már csak akkor mozdulnak ki, és találkoznak egymással az emberek, amikor halotti tor van. Abból pedig az elmúlt 10 évben szomorúan sok akadt. “Hat éve halt meg a Józsi bácsi, Anna néni két éve, a falugondnok édesanyja egy éve, a legidősebb Berci bácsi másfél éve” – sorolta József. A helyükre pedig nem érkezett senki.

“Itt már harminc éve nem volt szaporulat. Ilyen öreg mint én, hogy szüljön?” – nevetett Mari néni. A gyerekei itt nőttek fel, de már régen elköltöztek, Mari néni szerint tanult fiataloknak nem való ez a vidék, mert nincs hol dolgozzanak. “Innen már a madár is visszafordul” – mondta. Szerinte oka vannak annak is, hogy a turisták elkerülik a szép kis falut. “Egy zsemlét sem lehet venni, most hordjanak ide mindent? Kilométerekig nincs semmi” – magyarázta.

d05

A körzeti orvos is terepjáróval érkezik | Fotó: Magócsi Márton

Ezzel a szemlélettel épp a falu újonnan megválasztott polgármestere, a tavaly még budapesti lakos Csigó Tibor nem ért egyet. Ő is turistaként érkezett először Debrétére 12 évvel ezelőtt. “Azonnal beleszerettem! Budapest után? A csend, a nyugalom, a béke. Budapest után ez egy oázis!” – mondta lelkesen. Ezzel nincs egyedül, a falu legtöbb háza manapság már nyaralóként vagy vadászházként működik, a tulajdonosok havi rendszerességgel járnak oda Szegedről, Jászberényből, de még Kassáról is.

d06

Csigó Tibor jelenlegi polgármester | Fotó: Magócsi Márton

Őket azonban ritkán látni. Ottjártunkkor a település csendesebb nem is lehetett volna. Az egyetlen dolog, ami hangosabb tudott lenni a madaraknál, az a szamárbőgés volt.

Kanos szamár tartja rettegésben a falut

“Egy bánatunk van, hogy itt egy csődör szamár, amely éjjel-nappal ordít” – mondta Mari néni a szomszédba mutogatva. Ott lakik Dezső, a kanos szamár, aki béget reggel, délben, de még éjszaka is, az egész falu visszhangzik tőle.

Ez még hagyján, a polgármester szerint egyszer kiszabadult a karámból, őt bekergette a kertjébe, lelegelte a kertet, és terrorizálta az ottlakókat. Végül rendőrt kellett hívni rá, de azt is végigkergette a falun, csak a gazdája tudta befogni. János szerint Dezső szelíd jószág, a gyerekeknek is szokta engedni, hogy megsimogassák.

János | Fotó: Magócsi Márton

“Beszélni nem tud, így hát ordít” – mondta, hozzátéve, hogy a szomszédnak is ugatnak a kutyái, mégse szól érte. Őt viszont már fel is jelentették a szamara miatt, eladni viszont nem fogja, szüksége van a trágyára a kertjében.

“Már minden létező fórumot végigjártunk a szamárral” – mondta Csigó polgármester. Még a főállatorvos is kint volt, de megállapította, hogy jól tartják, ezért nem tehet semmit, így Dezső még határozatlan ideig debrétei lakos maradhat.

A közmunkásokkal néha cudarul bánnak

Dezső hangos bégetésein kívül az élet elég monoton Debrétén. Az utcán általában csak két embert látni, Gergőt és Bercit, a két közmunkást. Ők a szomszédos Rakacáról járnak át dolgozni, Gergő már hét éve minden nap. Nyugodt munka, szeretik, bár a falubeliek néha cudarul bánnak velük. Az egyik télen volt, aki ki akarta volna küldeni őket fát gyűjteni az erdőbe, végül azon bukott meg a kezdeményezés, hogy a polgármester a sarkára állt, és azt mondta, hogy csak akkor hajlandó kiküldeni őket a hatvan centis hóba, ha a falu vesz nekik megfelelő téli ruhát.

d08

Gergő | Fotó: Magócsi Márton

A rutinszerűen zajló falusi életet pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a falugondnok, Béla heti munkabeosztása. Ha nagy a fű, akkor reggelente besegít a fűnyírásba a közmunkásoknak, délben elmegy az előre megfőzött ebédért a szomszéd faluba, és beugrik a közértbe, hogy a falu mind a 10 lakosának hozzon valamit, ha megkérik rá, és általában megkérik. Hétfőn, kedden, pénteken kenyérért megy, szerdán és csütörtökön gyógyszerért.

Béla Debrétén született, hogy aztán elektromérnöknek szegődjön Miskolcra, majd újra visszakerüljön Debrétére a szülei házába. Azóta egyszer még megpróbált elkerülni a településről, közmunkásnak állt a szomszéd faluba, de rövid úton visszatért: nem tetszett neki. Az előző falugondnok nyugdíjazása óta tölti be a tisztséget, és ezzel ő a falu második legfontosabb embere, az első természetesen a polgármester.

d09

Béla, a falugondnok | Fotó: Magócsi Márton

A választás a legrosszabbat hozta ki a helyiekből

A polgármester választás az elmúlt két alkalommal igazi perpatvar volt Debrétén. A falu akkor bolydult fel először, amikor 2010-ben kihívója akadt a települést akkor már húsz éve irányító Jakab Lászlónak. Jakab tősgyökeres debrétei, 1944 óta él a faluban. Tanácselnökként kezdett, majd a rendszerváltás után polgármesterré avanzsált. Saját elmondása szerint arra a legbüszkébb, hogy megcsináltatta az utakat, a ravatalozót, és a hivatali ideje alatt állandóan virágok díszítették a falut, amelyek nagy részét a felesége gondozta.

“Letelt húsz év, jöttek a gyütt-mentek és leváltottak” – mondta Jakab, akin látszik, rosszul esett neki, hogy négy éve kihívója akadt, aki meg is nyerte a választást. Ő nem volt más, mint József, a vendégházas. Szoros meccs volt, Józsefre 13-an szavaztak, Lászlóra 11-en. A választás során Jakab László fel is jelentette Józsefet, mert szerinte csak azzal tudott nyerni, hogy bejelentkeztek a faluba az ismerősei, akik aztán rá szavaztak (ezért is ugrott meg hirtelen a kis falu lakóinak a száma). Az új polgármestert meg is bírságolták emiatt. József azzal védekezett, hogy László ugyanezt csinálta, csak ő nem akart feljelentést tenni ellene.

d10

Jakab László | Fotó: Magócsi Márton

“Amióta nem vagyok polgármester, beteges vagyok” – mondta Jakab László, akivel még most, négy évvel a veresége után is csak az ágya mellett tudtunk beszélgetni “Ennek a falunak vége” – mondta, mert szerinte azóta nem gondozzák megfelelően, amióta nem ő a polgármester. Még a virágok is eltűntek az út széléről.

József persze pont fordítva látja, ő inkább azt szűrte le a polgármesterkedésből, hogy a választás során még mindenki biztatta, hogy a győzelem után már ócsárolják. Elmesélte, hogy az egyik helyi megkérte, vágassa ki az út mellől a tujákat, hogy jobban láthassák a házból az utat. József erre nem volt hajlandó, szerinte ezért kár lett volna beáldozni a növényeket. Mindezek után azonban nem csodálkozott rajta, hogy tavaly elveszítette a választást Csigó Tiborral szemben. A szavazás napján még Jakab is hazakéredzkedett a kórházból, hogy József ellen szavazhasson.

A polgármester paradicsommá varázsolná a falut

Csigó komoly tervekkel vágott bele a polgármesterségbe. “Szeretném a falut és a közösséget kicsit jobban összehozni” – mondta. Elege lett abból, hogy mindenki a saját kertjébe zárkózva éli az életét, ezért most közösségi teret épít a falu közepén: egy kemencét asztalokkal. Azt mondta, az őslakosok ugyan kétkedve fogadták az ötletét, de a víkendházak tulajdonosainak tetszett az ötlet.

d11

Gergő és Tibor, a jelenlegi polgármester az aznapi teendőket beszélik meg | Fotó: Magócsi Márton

Ő azonban ennél is tovább akar menni: a polgármesteri irodának is helyet adó régi iskolaépületből vendégházat csinálna. Azt mondta, tudna bele erdei iskolásokat és vadászokat is szervezni, a falunak pedig égető szüksége lenne a pénzre, mert nincs semmilyen bevételük, és így meg van kötve a kezük, fejleszteni sem tudnak.

Az elnéptelenedés aggasztja, szerinte éppen ezért kell kialakítani egy közösséget, az ottélőkből és a víkendházasokból, hiszen a fiatalabbak csak akkor fognak Debrétén megmaradni, ha jól érzik magukat. “A lényeg, hogy ezek az emberek a szívük ügyének érezzék Debrétét” – mondta.

d12

Vadász írja be magát a vadászkönyvbe | Fotó: Magócsi Márton

Nem csak ő építene a fiatalokra, János is azt mondta, a házát a fiának tartogatja: ha ő és az asszony már nem lesznek, akkor ideköltözzön, itt éljen, ne a szomszédos Tornaszentjakabon. Az egykori polgármester, László fiának példája azonban borús képet fest a lehetőségekről. Ő volt az utolsó gyermek a faluban, 1984-ben született. Volt közmunkás Debrétén, targoncavezető Felsőzsolcán, az utóbbi időt pedig a faluban töltötte munkanélküliként. Végül Hollandiába költözött, ott ugyanis végre olyan munkája van, amiből fenn tudja tartani az autóját. Egyelőre még a szülei sem tudják, mikor fog hazatérni a kis faluba.

A magyar törpefalvak elnéptelenedésének folyamatáról az Abcúg ebben a cikkében írt korábban.

Albert Ákos | abcug.hu