Egy órán belül megtalálták a 103 éves eltűnt nénit

Akt.:
Egy órán belül megtalálták a 103 éves eltűnt nénit
Sajóvámos – Az eltűnt asszony lánya tett bejelentést, hogy sajóvámosi otthonukból édesanyja ismeretlen helyre távozott.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2016. február 10-én 5 óra előtt érkezett bejelentés egy sajóvámosi 78 éves asszonytól, hogy idős édesanyja az éjszaka folyamán otthonukból ismeretlen helyre távozott és nagyon aggódik érte, mert térben és időben nem mindig orientálódik helyesen.

A rendőrök azonnal megkezdték az eltűnt, bajba jutott néni felkutatását, akit a bejelentést követő egy órán belül kisebb hámhorzsolásos sérülésekkel Sajóvámos területén megtaláltak.

A 103 éves nyugdíjashoz az egyenruhások a helyszínre mentőt hívtak, akik a nénit további ellátása céljából kórházba szállították.

-Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés