Helyi közélet

2012.09.05. 10:44

Rendőrszemmel: eseménymentes évkezdet

Miskolc - Az iskolakezdés miatt több, mint 70 helyszínen, közel 100 egyenruhás teljesített szolgálatot hétfőn a megyében.

Miskolc - Az iskolakezdés miatt több, mint 70 helyszínen, közel 100 egyenruhás teljesített szolgálatot hétfőn a megyében.

- Természetesen számítani lehetett arra, hogy az első iskolai nap, amikor több ezren kelnek útra az oktatási intézmények felé minden tekintetben erősebb hétkezdet lesz. A szülők, a gyerekek és minden közlekedő ilyenkor felfokozott izgalomban és nagyobb rohanásban kezdi a napot - nyilatkozta Dr. Lovassyné Németh Mária rendőr alezredes, a megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti osztályának munkatársa. - Borítékolható az is, hogy olyanok is autóba ülnek ezen a napon, akik egyébként a "szürke" hétköznapokon nem mindig autóznak.

Mint megtudtuk; kilenc olyan iskola volt hétfőn Miskolcon, amelynek környékén fokozott volt a rendőri jelenlét. Sőt! Olyan helyen is segítette a rendőrség azt, hogy dugók ne alakuljanak ki, mint például a Soltész Nagy - Vörösmarty utcák kereszteződése, ahol forgalomirányítóként gyorsította három egyenruhás a közlekedést. Nem véletlenül a nevezett helyen, hiszen a környéken több oktatási intézmény, és óvoda található, ráadásul a belváros felé Szirmáról és a Martinkertvárosból is ezen a területen megy át a forgalom csakúgy, mint az Avas felől.

- Szerencsére rendőri szempontból semmilyen rendkívüli esemény nem történt a becsengetés előtti percekben - árulta el Dr. Lovassyné Németh Mária.

Talán nem véletlenül, hiszen több, mint 70 helyszínen (iskoláknál és környékükön), közel 100 egyenruhás teljesített szolgálatot hétfőn a megyében, akiknek a munkáját sok helyen a polgárőrség is aktívan segítette. Megtudtuk azt is, hogy B.-A.-Z. megyében 254 iskolában 219 iskolarendőr mozgósítható. Szükség is lesz lesz rá rájuk, hiszen az iskolák és környéke szeptemberben kiemelten a rendőri munka fókuszában lesz.

ÉM-JLI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában