Akkor dőlt el, hogy vége a múltnak

Történelmi pillanat volt Nagy Imre újratemetése, amelyen nemcsak Nagy Imre miniszterelnököt temették újra, hanem elköszöntek a múlttól is. Az esemény előestéjén Miskolcon politikai nagygyűlés is volt.

A föld alól is

– Nagy Imre újratemetésének szimbolikus üzenete van. Azt üzente, hogy a föld alól is felszínre hozzuk a titkokat, közszemlére tesszük, leleplezzük a múlt aljasságait – indítja beszélgetésünket Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese, aki azt is elmondja, ahhoz, hogy megértsük ezt a szimbolikus üzenetet, tudnunk kell, hogy már 1989 márciusában elkezdték Nagy Imre holttestét keresni.

– Nagy Imre halálában vált a forradalom jelképévé – folytatja az elnökhelyettes. – Kádár János pedig mindent megtett azért, hogy ez így is legyen. Gondoljunk csak a Nagy Imre-perre, arra, hogy a volt miniszterelnököt arccal lefelé temették el. És hogy a perben kivégzett mártírok özvegyeinek kérését, hogy hadd temethessék el a férjeiket, azzal a szokásos sablonnal utasították vissza, hogy „kérésük nem teljesíthető”. Éppen ezért nem meglepő, ha azt mondjuk, nemcsak Nagy Imrét temették újra, hanem elköszöntek a múlttól. Orbán Viktor az eseményen beszédet tartott, és a hatodik koporsó kapcsán azt mondta, abban a koporsóban az elkövetkező húsz-harminc év is benne van. Egyéni és egyedi megközelítés volt, hogy Orbán Viktor a jövőről beszélt: csődhelyzetben volt a magyar gazdaság, és nem lehetett tudni, hogy hogyan tovább.

Máthé Áron ugyanakkor úgy látja, hogy az újratemetés olyan pillanat volt, ami összehozta az embereket. Harmincegy év múlva pedig azt üzeni, hogy 1956 példájára építve saját magunknak kell kitalálnunk, hogy mit akarunk kezdeni az életünkkel.

– Mi a saját akaratunk szerint akarjuk berendezni az országunkat, nem érdekel bennünket a nagyhatalmi leosztás – fogalmaz Máthé Áron a történelmi esemény jelentősége kapcsán. Hozzáteszi azt is, hogy a XX. század magyar történelme, beleértve 1956-ot is, egyfajta tükre a szuverenitásunkért folytatott harcnak.

A másik üzenet pedig, amit az elmúlt harmincegy év távlatából üzen a jövőnek a kommunizmusból a demokráciába vezető átmenet egyik legnagyobb hatású szimbolikus eseménye, az az, hogy minden áldozatot érdemes meghozni az országért, mert ha nem is azonnal, de meg fogja hozni az eredményét, és vissza fog a nemzet emlékezni a hőseire, teszi hozzá az elnökhelyettes.

Miskolcon Haynau és Kádár

– Politikai nagygyűlést szervezett az MDF miskolci szervezete 1989. június 15-én. Nem volt véletlen az időzítés, így a miskolciaknak is volt lehetőségük a mártírokra emlékezni. Mile Lajos egykori országgyűlési képviselő, jelenleg Magyarország kolozsvári főkonzulja és Csengey Dénes, az MDF alapítója, országgyűlési képviselő volt szónoka az eseménynek – emlékezik Balázsi Tibor, az MDF miskolci szervezetének elnöke, az országos választmány tagja, 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő.

A politikai nagygyűlésnek a városi sportcsarnok adott otthont, és mintegy háromezer ember gyűlt össze.

– Telt ház volt – jelenti ki Balázsi Tibor. – Arra emlékszem, hogy szerkesztés alatt állt a Miskolci Fórum című lap, amely az ország első vidéken megjelenő ellenzéki lapja volt. Vártuk, hogy Csengey Dénes megérkezzen, és kértük tőle a beszéde kéziratát, hogy majd bele tudjuk szerkeszteni a lapba. Dénes viszont azt mondta, hogy a szöveg a fejében van, Budapest és Miskolc között állította össze. Hallottam már életemben sok politikai beszédet, de az azóta is a „numero egy” számomra. A beszéd döbbenetes erővel hatott. Egyik fő témája az volt, hogy párhuzamba állította a Haynau- és a Kádár-féle megtorlást, azt kiemelve, hogy a két szabadságharcban hogyan gyilkolták meg a mártírokat. Viszont kiemelte azt, hogy Haynau nem volt benne a Batthyány-kormányban, Magyarország első felelős kormányában, ahogy mondani szoktuk. Kádár János viszont államminiszterként tagja volt a második Nagy Imre-kormánynak. Azt is hangsúlyozta a beszédében az MDF alapítója, hogy Kádár János alatt kevesen mondhatták el, hogy nem kötöttek kompromisszumot a rendszerrel. Volt hétvégi telek, Trabant, Wartburg, hétvégén rántott hús. A rendszer romlottsága, belső mozgatórugói 1989-re viszont már jól láthatóak voltak.

A nagygyűlésen Nagy Attila, az 1956-os miskolci események egyik kiemelkedő szereplője szavalt.

Katartikus élmény

– Másnap hajnalban indultunk el Budapestre, a Hősök terére – folytatja a miskolci események szervezője. – A kivégzettek koporsói mellett díszőrséget álltunk, nemzeti színű karszalagot kaptunk, amit a mai napig őrzök. Katartikus élmény volt, amikor a százezres tömeg együtt énekelte a „Boldogasszony Anyánk” éneket, amely Kölcsey műve előtt a katolikus magyarság néphimnusza volt. Mensáros László színész, akit Kádár börtönbe zárt, felolvasta a kivégzettek neveit.

Balázsi Tibor Nagy Imre újratemetésének idején 31 éves volt. A történelmi esemény jelentőségét abban látja, hogy az 1989. március 15-ei események után június 16-án dőlt el, hogy bekövetkezik a rendszerváltozás. Innen már egyenes út vezetett az Ellenzéki Kerek­asztal folytatásához, amely a Kádár-rendszer tárgyalásos felszámolására volt hivatott, valamint a visszavonhatatlan fordulatig, az 1990-es választásokig.

(A borítóképen: Összehozta az országot a történelmi pillanat)