Egy nap két bombafenyegetést is kaptak

Miskolc – Kétszer kellett átvizsgálnia a rendőröknek a Miskolc belvárosában lévő Pláza üzletközpontot kedden este. Hétkor ugyanis robbantással fenyegetőztek. Majd kilenckor újból….

Kétszer kellett átvizsgálnia a rendőröknek Miskolc belvárosában lévő Pláza üzletközpontot kedden este. Először hétkor, majd este kilenc után fenyegettek robbantással.

Az első esetről szerdai lapszámunkban már beszámoltunk. Lapzártánk után azonban ismét telefonált valaki és ötmillió forintot kért, mert különben robbant. A rendőrség félórán belül elfogta a riadalmat keltő fiatalkorú fiút, aki azzal érvelt, hogy csak játéknak, jó poénnak szánta dolgot. Az épületben a tűzszerészek robbanó szerkezetet nem találtak. A törvény szerint azonban közveszéllyel fenyegetést követett el, amiért komoly büntetést kaphat.

Emlékeztetőül, egy két évvel ezelőtt más megyében elkövetett bombafenyegetés elkövetőjével a büntetésen túl megfizettették a havária helyzettel, és bombakutatással járó milliós nagyságrendű költséget is.

Előzmény:

Kapcsolódó cikkek

  • Villamos elé fordult a Lada Miskolcon Villamos elé fordult a Lada 2008.06.03. 
  • A Petőfi téren ütköztek A Petőfi téren ütköztek 2008.06.01. 
  • Fegyveres rablás a bekecsi benzinkúton
  • Tűz a pszichiátrián Újabb tűz a pszichiátrián 2007.01.31.







  • hirdet�s