Egy miskolci srác Räikkönen és Hamilton nyomdokán

Egy miskolci srác Räikkönen és Hamilton nyomdokán
Miskolc – A 18 esztendős miskolci Kiss Pál Tamás néhány hete megnyerte az Angol Formula Renault sorozat nyitófutamát. Az Atech Grand Prix pilótájával beszélgettünk.

Borsod Online: Számítottál rá, hogy futamot tudsz nyerni már a bajnokság elején? Egyáltalán; mit kell tudni erről a sorozatról?

Kiss Pál Tamás: Ez a Formula Renault angol versenysorozata. 2008-ban Svájcban, ugyanezzel a csapattal – akkor még High Tech Junior néven – már versenyeztem, majd tavaly kikerültem Angliába. A 2009-es szezon nagyon nehéz, és küzdelmes volt, több, mint 30 versenyautóval a mezőnyben. Idénre viszont sok újdonsággal, új autókkal, 7 sebességes kormányváltóval, szélesebb és nagyobb gumikkal, és szárnyakkal is változott a helyzet. Ennek ismeretében azt gondoltuk, hogy jó lehet ez a szezon, hiszen mindenkinek új az autó.

BOON: Nem tévedtetek! De mit szólt a környezeted ehhez a nagy a sikerhez?

KPT: Úgy érzem, hogy nem hétköznapi dolog ez a futamgyőzelem. Már csak azért sem, mert tavaly egy 7. volt a legjobb eredményem. Rengeteg sms-t és hívást kaptam a viadal során. Ez nagyon jó érzés.

BOON: Hogyan telnek számodra a dolgos hétköznapok?

KPT: Nappali tagozaton, szakközépiskolában tanulok, érettségizni fogok. Plusz bevállaltam egy nyelvvizsgát is. Egyszóval teljesen hétköznapi életet élek. Ez a csütörtök, péntek közeledtével változik.

BOON: Mennyire doppingol az a tény, hogy Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton nyomdokaiban versenyzel? Az, hogy az említett finn úr éppen ezt a brit sorozatot megnyerve azonnal beléphetett a Formula 1 kapuján?

KPT: Rendkívül! Nagyon jó érzéssel tölt el ez a tény. A bajnokság nagyon hosszú, de egy futamgyőzelmet azért már elismernek.

BOON: Sok pihenésre nem nagyon lesz alkalom az idén sem…

KPT: A hétvégén Rockingam, majd május elején rögtön a legendás Brands Hatch következik. Az érettségi környákén lesz egy három hetes szünet, majd havi két verseny vár rám az októberi szezonzáróig.

BOON: Titkon mivel lennél elégedett az év végén?

KPT: Ezt a futamot látva, és magam mögött tudva rávághatnám, hogy a győzelemmel, az első hellyel. De persze nem szabad túl nagy következtetéseket levonni. Azért az első három helyet megcéloztam.

BOON: De mit gondolsz, lesz-e ismét Magyarországnak Formula 1-es pilótája  – mondjuk a személyedben?

KPT: A nehéz időszakokban, amikor egyedül voltam, az hajtott, hogy egy futamot nyerjek. Ez teljesült. Most az álom a bajnokság megnyerése! Ha az embernek szerencséje van és minden összejön, akkor egy hosszú út végén semmi sem kizárt. Az álom az mindig meg van!

 

NÉVJEGY

KISS PÁL TAMÁS

Született: 1991. május 19.

Csapata: Atech Grand Prix

Versenyzői pályafutás

1999: Magyar Junior Gokart Bajnokság

2001: 4. helyezett a Magyar Junior Gokart Bajnokságon

2002: 4. helyezett a Magyar Nemzetközi A Junior Gokart Bajnokságon

2003: 2. helyezett a Magyar Nemzetközi A Junior Gokart Bajnokságon

2004: 1. helyezett a Magyar Nemzetközi A Junior Gokart Bajnokságon, „Az év Gokart Versenyzője”

2005: 1. helyezett Magyar ICA Junior Gokart Bajnokság, „Az év Gokart Versenyzője”, 2. helyezett Szlovák ICA Junior Gokart Bajnokságon, 3. helyezett Cseh Junior Gokart Bajnokságon

2006: 3. helyezett a Magyar Nemzetközi Gokart Bajnokságon

2007: 1. helyezett a Magyar Rotax Max Gokart Bajnokságon, 7. helyezett a Világbajnokságon

2008: Svájci Formula Renault 2000 Bajnokság

2009: Formula Renault 2,0 UK

2010: Formula Renault 2,0 UK

 

VERSENYNAPTÁR

FORMULA RENAULT 2010, ANGLIA

Április 4.: Thruxton Circuit, Hampshirel

Április 25.: Rockingham Motor Speedway, Northamptonshire

Május 2.: Brands Hatch (GP), Kent

Június 6.: Oulton Park, Cheshire

Június 20.: Croft Circuit, North Yorkshire

Augusztus 8.: Snetterton Motor Racing Circuit, Norfolk

Augusztus 22.: Silverstone Circuit, Northamptonshire

Szeptember 5.: Scotland Knockhill Racing Circuit, Fife

Szeptember 19.: Silverstone Circuit, Northamptonshire

Október 10.: Brands Hatch (Indy), Kent

(JLI)