„Egy mérnöknek is tudnia kell festeni, fényezni”

Akt.:
„Egy mérnöknek is tudnia kell festeni, fényezni”
© Fotó: Ádám János
Miskolc – Heves megyei középiskolásokat és cégeket látott vendégül csütörtökön a Miskolci Egyetem.

A Heves Megye Napja című rendezvény során a Heves megyei középiskolások többek között labortúrán ismerkedtek meg az egyetem műszaki karain folyó munkával, a cégek pedig a Miskolci Egyetem álláskereső hallgatóit várták. A délelőtti programon a közel 200 egri és Eger környéki középiskolás a hat laboratóriumon kívül az egyetem Formula Racing csapatával is találkozott.

Cégünk gyakorlatra várja a végzős egyetemistákat.” Varga Attila

Lehetőségek az egyetemen

– Az osztályt és az iskolát is képviseljük – mondta érdeklődésünkre Rabecz Kitti, aki a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumból érkezett a nyílt napra. – Úgy gondolom, hogy rengeteg lehetőség van egy ilyen egyetemen. Tizenegyedikesek vagyunk, de jó tájékozódni.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Kitti elárulta: semmit nem tud a Miskolci Egyetemről, azt viszont tudta, hogy Miskolcon van egyetem.
– Engem az egészségügyi és a műszaki kar érdekelne – tette hozzá.

Osztálytársa, Sulyok Diána Zsófia a közgazdasági kar után érdeklődik.

– Egyelőre nem szerepel a terveim között a Miskolci Egyetem. Azért jöttem el, hogy megtudjam, mint lehetőség számításba jöhetne-e – fogalmazott. – Hogy miért? Miskolc messze van Budapesttől, és én inkább ott képzelem el a jövőmet, ám ha meg tudnának győzni, lehet, hogy eljönnék Miskolcra tanulni. Kitti arról is beszélt, hogy az osztályban téma volt a Heves Megye Napja című rendezvény.

– Kevesen éltünk vele, de mi itt vagyunk! – jelentette ki. A lányok búcsúzóul megjegyezték: a Miskolci Egyetem nincs igazán a köztudatban, inkább Budapest és Debrecen van fókuszban.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Varga Attila a gyöngyösi Vamav Kft.-t képviselte a keddi eseményen. A cég váltó- és kitérőgyártással foglalkozik, de szervizeléssel is. Több mint 200-an dolgoznak a Vamav-nál, ebből több mint félszázan szellemi munkát végeznek.
– A cég fele-felében MÁV-tulajdon, illetve egy osztrák konszern tulajdonában van – fogalmazott. Kalóné Barócsi Tímea, a Vamav HR generalistája pedig azt emelte ki, hogy szakmai gyakorlatra várják az egyetemistákat.
– A harmadik szemeszterüket betöltött fiatalokat várjuk, akik néhány napot nálunk tudnak tölteni. De tudunk segíteni a szakdolgozat­írásban is. Ugyanakkor várjuk a végzős egyetemistákat, gyakornokokat, elsősorban gépész­mérnököket – sorolta.

Megtisztelő látogatás

Tóth Viktória, a Learn Virtual Europe Kft. ügyvezetője „festett”: festék nélkül, a levegőbe rajzolva. Nem véletlenül.
– Ez egy amerikai eszköz, egy autóipari festő-fényező szimulátor, amivel egy virtuális festőkabinba kerülve tulajdonképpen energia­pazarlás és károsanyag-kibocsátás nélkül a tanuló megtanulhatja azokat a motorikus mozdulatsorokat, amelyekre szükség van a helyes rétegvastagság felviteléhez és a helyes festési technika elsajátításához – mondta kérdésünkre.

– A hagyományos képzésben, amíg nem gyárt minőséget a fiatal, addig elég sok festéket elpocsékol. Ez nem helyettesíti a hagyományos tematikát, viszont nagyon jól kiegészítik egymást.
Tegnap a Learn Virtual Europe Kft. – akik nem oktatnak, hanem ezeket a szimulátorokat forgalmazzák – azért jött Miskolcra a Heves Megyei Iparkamara megbízásából, hogy megmutassák a fiataloknak, hogy ezeket a dolgokat innovatívabban is lehet tanulni.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

– Manapság egy mérnöknek is tudnia kell festeni, fényezni, hegeszteni, netán targoncázni – mondta Tóth Viktória.
– A Miskolci Egyetem számára megtiszteltetés, hogy Heves megye az intézményünkbe látogatott – erről már prof. dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora beszélt az ünnepélyes megnyitó előtti pillanatokban.

– Ez már nem az első alkalom, ugyanis tavaly rendeztünk Eger Városi Napokat, amikor egri polgárok jöhettek a Miskolci Egyetemre. Természetesen azokról a középiskolásokról van szó, akiknek tervei között szerepel, hogy tanulmányaikat a Miskolci Egyetemen folytassák. Várjuk a középiskolásokat a világ minden részéből, nem csak Heves megyéből.

Az intézményvezető hozzátette: ebben a tanévben 300 külföldi tanuló kezdte meg tanulmányait az egyetemen angol nyelven.

– Visszatérve rendezvényünkre: fontos számunkra, hogy a szomszédos térségekből a gyerekek megismerhessék, milyen képzést tudunk nyújtani – mondta a rektor.

Juhász-Léhi István








hirdet�s