Sport - Foci

2007.12.17. 23:43

Ketten pályáznak a Fradi-tenderen

<p>Két pályázat érkezett a hétfői határidőre a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz (KVI), a Fradi-pályára kiírt tenderre - olvasható az FTC honlapján.</p>

A KVI jelenleg az ajánlatokat értékeli, csak később derül ki, érvényesek-e a pályázatok. A mostani pályázat különlegessége, hogy az ajánlati biztosítékot két héttel ezelőtt kellett befizetni, ez később a győztes pályázónál beleszámít a vételárba. A 400 millió forintot akkor egy angol - a Kevin McCabe vezetése alatt álló cég - és egy lengyel vállalkozás fizette be. A két pályázó hétfőn adta le ajánlatát a KVI-nek.

A KVI november közepén írta ki ötödjére a pályázatot. 2005-ben és 2006-ban még csak vagyonkezelői jogot adtak volna. A június 27-én kiírt újabb pályázat szerint már tulajdonosi jogot kapott volna a győztes, a szeptember 17-i határidőig azonban senki sem jelentkezett, ezért négy nappal később megint kiírták a tendert. Az október 24-i határidőre két pályázat is érkezett, egy belga és egy angol. Értékelés közben azonban kiderült, hogy mindkettő érvénytelen, így a pályázatot ötödjére is kiírták.

Kapcsoódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!