Egy kis fény Miskolcra is jusson!

Akt.:
Egy kis fény Miskolcra is jusson!
Miskolc, Kassa – Kassán mutatkozott be Miskolc. Az együttműködés egy újabb állomása.

Miskolc napot rendeztek szombaton Kassán, ahol a kultúra, a turizmus és a gasztronómia kapott főszerepet. Miskolc olyan rendezvénnyel érkezett a szomszédos Szlovákiába, melyet mindenki megérthetett, bármilyen nyelven is beszélt, mondta el portálunknak Kákóczki András, a miskolci önkormányzat kulturális osztályának vezetője.

Régi kapcsolat

A két szomszédos megyeszékhely közötti együttműködés és testvérvárosi kapcsolat hosszú időkre nyúlik vissza, hangsúlyozta, de a mostani programoknak azért van kiemelkedő jelentőségük, mert 2013-ban Kassa Európa Kulturális Fővárosa lesz. Tehát Európa figyelme és fénye Kassára (valamint a szintén kulturális főváros Marseille-re) vetődik majd.

– Szeretnénk, ha ebből a kis fényből Miskolcra is jutna– fogalmazott az osztályvezető.

Mint arról korábban is írtunk, Miskolc és Kassa polgármestere szeptember elején írta alá együttműködési megállapodását, amelynek fő célja a Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 projektben való közös együttműködés a turizmus és a kultúra területén.

Fehér Éjszaka

Azóta több közös programja is volt a két városnak. Szeptember végén a fővárosban, a Főszezon kiállításon egy pavilonban mutatkoztak be. Október elején pedig a kassai Fehér Éjszaka rendezvényre látogathattak el a miskolciak.

– A Miskolc nap legfőbb célja a jövő év előkészítése volt, a szervezők szerették volna közelebb hozni a borsodi megyeszékhelyet Kassához – mondta Kákóczki András. – Ízelítőt adni a város kulturális életéből, jellegzetes étel- és italkülönlegességeiből. Ugyanakkor csalogató célja is volt, hogy a Kassán és környékén élők is jöjjenek el Miskolcra, ismerjék meg turisztikai, idegenforgalmi nevezetességeit.

Az osztályvezető kiemelte: szeretnék, ha a Szlovákiából érkező turisták nem csak a Barlangfürdőbe jutnának el, hanem megnéznék például az ortodox templomot, elámulnának a Bükk természeti szépségein, és ha látogatást tennének a régióban, a környező városokban, például Tokajban, Egerben, Nyíregyházán és Debrecenben, de akár a magyar fővárosig is elutaznának.

Kákóczki András hozzátette: a két város között jól működnek az eurorégiós programok is, hisz közös uniós pályázatokat bonyolítnak sikeresen, az intézmények közötti együttműködések pedig egyre erősödnek. Emellett közös borászati, kulturális és hagyományőrző programokkal igyekeznek növelni az idegenforgalmat egy újabb magyar-szlovák határon átnyúló együttműködés keretében. A Miskolctól Abaújszántón át, Kassáig tartó borút-projekt keretében számos újdonság várja majd a látogatókat.


Miskolc Kassán

Fellépők:  

Vaga Banda Gólyalábasok, Miskolci Majorettek,Csodamalom bábszínház, Szinvavölgyi Néptáncegyüttes, Aranysarkantyús lovagrend, Ködmön Formációs Táncegyüttes, Bányász Fúvószenekar, Czemende Zenekar, Miskolci Dixieland Band, Reflex Együttes

Miskolc gasztronómiai különlegességei:

krumplilángos, vasalt tócsni, pampuska, csavart sültkrumpli, Miskolczi kolbász, -perec, a Dimenzió Borászat magyar borai, a Prekop Pálinkafőzde pálinkái, és a helyi italkülönlegességünk, a Korty








hirdet�s