A Brit Nagydíjon Silverstone-ban, a Right Guard Racing motorsport program magyar versenyzője, Kiss Pál Tamás a szombati időmérő edzésen a 13. helyet szerezte meg, de a délutáni délutáni futamon többszörös balszerencse miatt egyetlen kör után be kellett fejeznie a versenyt.
A futam előtt néhány perccel csöpögni kezdett az eső, a boxutcában minden csapat azon tanakodott, maradjanak-e a slick gumik, avagy kerüljenek föl az esőgumik, és emiatt látható zűrzavar keletkezett a versenyzők között. A Tech 1 Racing döntése alapján maradtak a slick gumik, mely döntés sajnos hibásnak bizonyult, hiszen a felvezető kör során egyre erősebben esett, olyannyira, hogy a slick gumit választó pilóták több mint fele azonnal kiment a boxba föltenni az esőgumit. Kiss Pál Tamás is így tett. Sajnos, amikor a magyar fiú újra elindult, bekapcsolta az egyébként a boxutcában kötelező speed limit control automatikát. Onnan kiérve annak kikapcsolása azonban valami oknál fogva nem sikerült, így többszöri próbálkozás után az autó még mindig egyesben, 60 km/órás sebességgel gurult. Emiatt Kiss Pál Tamás az első kör végén kénytelen volt befejezni a versenyt. Ez egyben azt is jelentette, hogy vasárnap az utolsó, vagyis a 26. helyről rajtolhatott.
A GP3 Series negyedik versenyhétvégéjének második futamán Kiss Pál Tamás egy gyakorlatilag tökéletes rajt után megpróbálta az előtte haladót megelőzni, amikor ez utóbbi leszorította őt a kőfal felé, így a baleset elkerülése érdekében azonnal vissza kellett vennie a gázt. A miskolci fiú az első kör végén a huszadik helyen versenyzett, ám kezdettől fogva érezte, hogy valami nem stimmel az autóval. Nagyon alul kormányzott volt minden gyors kanyarban. Ahhoz, hogy kanyarodni tudjon, gyakorlatilag teljesen el kellett fordítania a kormányt és így sem fordult megfelelően a kocsi. Ez a probléma körről-körre egyre csak fokozódott, közben a gumik is koptak, így a tapadás is csökkent. A boxba érkezéskor a technikusok is láthatták, hogy nagyon furcsán koptak a gumik, melynek oka a nem megfelelő geometriai beállítás volt.
Kiss Pál Tamás: „Azzal a reális céllal jöttem Silverstone-ba, hogy pontokat szerezzek, ehelyett üres kézzel távozom. Igaz, hogy a balszerencse üldözött egész hétvégén, de azért mi is segítettük. Egyáltalán nem vagyok elégedett, főleg ami a második versenyt illeti. Majdnem 3 mp-el lassabb voltam a szombat reggeli időmérőhöz képest, ami azt jelenti, hogy tettünk egy nagy lépést hátrafelé. Nagyon remélem, hogy a csapat meg tudja oldani a problémákat, mert én biztos, hogy nem adom fel, szeretném bebizonyítani, hogy stabilan az első tízben van a helyem. Sajnos, ezután a hétvége után visszaestem az összesítés 13. helyére. A következő versenyeken a fő cél az összesített pontversenyben való előrelépés lesz, ezt már két hét múlva a Nurburgringen el szeretném kezdeni.”