„Egy humorista pályafutása során megszületik, ragyog, majd kihuny”

Dombóvári István és Aranyosi Péter a miskolci előadásuk előtt
Dombóvári István és Aranyosi Péter a miskolci előadásuk előtt - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Aranyosi Péter és Dombóvári István közös estje, a Ketten az úton Indonéziában született, majd itthon ért műsorrá. Interjú Aranyosi Péter és Dombóvári István humoristával.

Nem szükséges barátoknak lenni, ám ők azokká váltak az elmúlt években, így talán nem is meglepő, hogy a világ másik végére, a nagy utazásokra néha pihenni is együtt mennek. Ezekből a kalandokból született a Ketten az úton, aminek immár második része is van. A két népszerű humoristával, Aranyosi Péterrel és Dombóvári Istvánnal nemrégiben a miskolci Drót étteremben beszélgettünk.

Ketten az úton: Miskolcon az elsőt láthatta a publikum – hiszen van már második rész is –, de mikor és miként jött az ötlet, hogy csináltok ebből egy vidám estet?

Dombóvári István: Volt nekünk közös estünk, aminek nem volt címe, csak ketten voltunk benne barátságból. Aztán amikor Indonéziában forgattunk egy csomó videót, úgy láttuk, hogy ki tud tenni egy egész blokkot. Az estet akkor találtuk ki. Azt, hogy legyen utazós, ám a másikról is legyen benne szó. Az utazás, a kaland a fő vezérfonal, és a végén ott az exkluzív kis tartalom, ahol levetítjük a mi kis történetünket.

Aranyosi Péter: Annyit hozzá­tennék, hogy Dombi nagyon érzékeny a közösségi médiára, tudja is használni, a videózás is az ő ötlete volt.

Ehhez az esthez kell az, hogy barátok legyetek?

Aranyosi Péter: A színpadhoz nem kell, viszont nekünk külön pikánsság, hogy megvan a barátság.

Dombóvári István: Jól meg lehetne csinálni haverság nélkül is, hiszen dolgoztam sok olyan emberrel, akivel egy sört nem innék meg, de az is működött. Vagyunk olyan profik, hogy megcsináljuk azzal, akivel a sors összesorsol minket, de külön jó, hogy barátok vagyunk. Az indonéziai videók csak viccből készültek, aztán láttam, hogy szeretik. Azóta, ha megyünk valahová, akkor mindig tudatosan veszek fel dolgokat.

Egy ilyen közös munkában mennyire tudjátok és muszáj-e bevenni az egyéniségeteket?

Dombóvári István: Nem is lehet máshogy, mindenbe belerakod az egyéniséged! Vannak utazós sajátosságok is: Peti mindig fel van pörögve, mindig megy előre. Nem tudja, hova, de mindig megy, én meg morogva cammogok úgy, ahogy egy rossz képregényben szokott lenni. Ő kitalálta, hogy mindenhova reggel 7-kor kell indulni, mert annak úgy van értelme. Most oda megyünk 9-kor miattam, és öten állnak a sorba és mondja, hogy: „látod, ki kell állni”. Mire én úgy délután 4–5-re felpörögnék és kezdem megérteni, hogy neki van igaza, mert ha eljöttünk kirándulni, akkor ne a tv-t nézzük. Szóval mire bepörgök, ő eltűnik és megy aludni a szobába. Mindenki beleviszi a sajátosságait! Az még durvább egy fokkal, ha Badár Sanyi is ott van. Arra fel kell készülni, ám nem lehet. Ha Sanyi egyedül van az úton, az is sok. A rejtély az a számomra, hogy miként járta be a világot úgy, hogy semmilyen nyelven nem beszél, térképet nem tud olvasni. Meggyőződésem, hogy egy csomó világjáró turné így született: eltévedt és későn ért haza. Az alaptáborba szerintem úgy jutott el a Himaláján, hogy le akart menni, de felment. Ő ilyen szinten szúrja el az irányokat is.

Aranyosi Péter: Ha már a kirándulásról van szó: drága barátunk a Pilóta Zoli. Neki a nagy mondása, hogy csak az az ember van eltévedve, akit érdekel, hogy hol van. Na most Badár az a típus, akit nem érdekel, hogy hol van, azaz ő sosincs eltévedve. Én sajnos az a típus vagyok, akit érdekel, hogy hol van, és úgy érzem, hogy el vagyok tévedve.

Dombóvári István: Sanyiról azt is tudni kell, hogy teljes mértékben elutasítja a technika vívmányait. A GPS-t felesleges dolognak tartja, ő a papír térképet használja, de azt is fejből. Amikor megérkezünk egy településre, nekem gyanús, hogy én ezt a templomot már háromszor láttam. Mondom Sanyinak; „biztos tudod, hogy merre kell menni?” Ő meg letol, hogy hogyne tudná. „Amikor még kis szaros voltál, én már külön műsorral körbejártam a világot!” ilyenkor a szöveg.

Amikor elindultok egy túrára, tudatosan fel van építve, ki van találva, hogy hova fogtok menni?

Aranyosi Péter: Ez attól függ, kivel megyünk. Ha nincs központi gondolkodó, mint Pilóta Zoli Indonéziában (ő tudta, hogy merre megyünk, erről a repülőről szálljunk át arra a repülőre), ha nincs központi rendező elme, akkor én vagyok az, aki megnézi, hogy itt-ott mi az, amit érdemes megnézni ebben a városban vagy ezen a területen.

Dombóvári István: Azt onnan tudjuk, hogy Peti is ott van, hogy ott biztos van egy tank vagy egy tengeralattjáró.

A közönség szereti ezt a műsort is.

Dombóvári István: Szeretik, mert ez is stand up, csak egy kicsit kiterjesztve. A végét és az elejét ketten csináljuk, ám le nem írtuk, hanem szépen lassan kialakult saját magától. Meg ránéz az egyik ember a másikra és eszébe jut valami baromság, amit muszáj betolni. A profi mindent kipróbál élesben, még akkor is, ha nem lesz jó. Az a lényeg, hogy stand uppal kezdődik és azzal is végződik. Eleve szeretik a nézők, ha egy kicsit formabontó, ha van benne egy kis vetítés, mozizás. Nagyon szeretik az úti filmeket nézni, és talán kicsit helyettük is elmegyünk kirándulni. Aki nem akar elmenni a föld túloldalára, annak is egy kicsit érdekes.

Van olyan, amit utólag máshogy csinálnátok?

Aranyosi Péter: Nekem van! Hamarabb kellett volna elkezdeni! Az egész közös estet is hamarabb kellett volna kezdenünk, ám hozzáteszem: nehezen engedték meg ezt a közös estet.

Dombóvári István: Most Peti szárnyal, Karinthy gyűrűs lett, mindenhol felpörgött és ezek is kellettek hozzá.

Mikor volt az első Ketten az úton?

Dombóvári István: Az elsőnek nem volt címe, csak, hogy Dombóvári és Aranyosi közös estje. Ezt Indonézia után csináltuk meg, mert tök jó lett az a blokk. Megnéztük laptopon azt a sok baromságot és nekem is az jut eszembe, hogy előbb kellett volna. Csak lehet, hogy korábban nem lett volna sikeres. Most meg már az ötvenedikre hoztam csokilikőrt, azzal ünnepeltünk, igaz, az is ezer éve volt, és az dupla telt házas volt. Most Miskolcon van négy telt házunk!

Négy telt ház azért megmelengeti az ember szívét?

Dombóvári István: Hát persze! Nyilván itt azért elsősorban Peti nagyon sokat húz benne annak ellenére is, hogy Győrben is dupla volt.

Aranyosi Péter: Azt el kell mondanom, hogy talán a négyből kettő nekem köszönhető. A miskolci létem hozzátette a kettőhöz a másik kettőt.

Dombóvári István: Legyen az önálló estből is ősszel neki négy, kívánom! Azért hála Istennek, hogy a miskolciak kíváncsiak a miskolciakra. Én egy kis falusi gyerek vagyok, és ezt így, ilyen formában nem fogom tudni visszakapni soha, sehonnan, de örömmel sütkérezek ebben a dologban, és a morzsáit is felszedegetem. Az, hogy ennyi ember jön, szívmelengető.

István! Televíziózol, könyvet írsz, színházban szerepelsz. Hogy bírod?

Dombóvári István: Nekem nagyon sok időm van. Nincs családom, ezért minden időmet magamra tudom fordítani, így aztán ebbe nincsen semmilyen supermanség. Az életemet nem kell kettéválasztani: nekem reggel beindul és éjszakáig tart, aztán újraindul. Azért fér bele sok minden, mert van időm. Engem le kell foglalni, mert ha üresjáratban van a fejem, depresszióba esek, szomorú vagyok, elgondolkozom, hogy mit kellett, hogyan kellett volna máshogy. Úgy működök hatékonyan, ha be vagyok táblázva, és be is vagyok napi 24-ben.

Könyvet írni viszont más műfaj…

Dombóvári István: Azt meg kell tervezni. Persze úgy is lehet, hogy otthon írogatsz és összejön valami. A Félkövér című könyvem volt az első, ami ötletből született. Évekkel ezelőtt csináltam egy könyvet Kormos Anett-tel, ami nem lett sikeres, és nem is ismerték. Nem volt rossz könyv, csak feledésbe merült. Ez a „Félkövér” dolog meg onnan van, hogy egész életemben hízok-fogyok, hízok-fogyok, siránkozok, ám egy csomó poén és tanulság is van ebben. Ezt kiaknáztam már nagyon sokszor. Anett mondta, hogy mindenki arról ír könyvet, hogy „mindenki csinálja a tutit”. Meg, hogy „csináld azt, mint én, legyél olyan, mint én” – ezt a sok nyavaly­gást össze lehetne rakni egy olyan könyvbe, amibe leírnád, hogy hogy nem szabad. Ez volt az alap­ötlet. Érdekes, de igaz, hogy senki nem ír olyan könyvet, hogy hogyan ba..tam el. Ebből lett a Félkövér, ami nagyon sikeres lett, újra is nyomtatták, míg a második könyvre kvázi megrendelést kaptam a kiadótól.

Péter! Neked milyen terveid vannak?

Aranyosi Péter: Van egy tervem. Nem én találtam ki, hanem Veres Laci barátom, hogy csináljunk egy talk­show-t az új Vigadóban, ahová híres miskolciakat hívnánk meg. A beszélgetés egy külön szakma. Megpróbálom, időmbe belefér. Kollegám, Lovász Laci jól csinálja, tőle megpróbálok tanácsot kérni. Ezt is meg kell tanulni. Dombi tv-műsort vezet nagyszerűen, amire képtelen lennék. Azóta még egy tervem van: rájöttem, hogy a feleségemnek mi a vágya a bakancslistáján. Nagyon nehéz volt rájönni, de már tervezem is! El akar menni az izraeli páncélos múzeumba és én ezt meg­adom neki.

Mi lesz a stand up után?

Aranyosi Péter: Az utánt abszolút nem tudom, de azzal legyünk tisztában, hogy egy humorista megszületik, ragyog, majd kihuny.

Dombóvári István: Tegyük hozzá, hogy valakinek ki­marad a ragyogás.

Aranyosi Péter: Hogy utána mi lesz, még nem tudom, de most voltam a kardiológián doktor úrnál, ő még néhány évet aláírt nekem. Hogy öreg koromra mit szeretnék? Az biztos, hogy nem szeretném a jövő nemzedékét tanítani a Dumaszínházban, mert engem sem tanított senki.

Dombóvári István: Nem szenyaságból nem akarod őket tanítani, hanem mert ezt nem lehet tanítani. Mindenkinek meg kell találnia a saját útját! Amíg lesznek háborúk a világban, és amíg lesz székrekedésed, addig mindig lesz témád.

István! Téged foglalkoztat, hogy mi lesz 5-6-10 év múlva?

Dombóvári István: Nagyon sokáig foglalkoztatott, de most már fogalmam sincs, hogy mi lesz. Minden évben egy újabb évet adtam ennek az egésznek, és azt szoktam mondani minden év végén, hogy ezt az egészet abbahagyom. A mai napig nem tudom, hogy ez egy méltó lezárás vagy egy hisztis rinya, amire várom, hogy mindenki mondja, „ne hagyd abba, annyira jó vagy”. A kiskaput kinéztem magamnak és egyszer benyitok rajta. Ami azt jelenti, hogy innen ki. Ki kell találni valami passzív dolgot, amivel elleszek. Biztos megleszünk nélküle, ám most már nagyon nehéz visszatalálni. Nekem még volt normális civil életem is, nem tudom, vissza tudnék-e találni oda.

Juhász-Léhi István








hirdetés




hirdet�s