Egy híján már a huszadik Pácinban

Pácini óvodások műsora
Pácini óvodások műsora
Pácin – A XIX. Bodrogközi Napokat rendezték meg Pácinban a hét végén.

19 éve annak, hogy megrendezték Barati Attila, Pácin polgármestere kezdeményezésére az I. Bodrogközi Napokat.

Szükség van az összefogásra, csak úgy lehetünk sikeresek.” dr. Hörcsik Richárd

Összefogás

A rendezvény elejét alaposan próbára tette a Bodrogközt is elérő vihar, de annak elvonultával megkezdődött a két napig tartó eseménysorozat.

Gégény Zsuzsanna, Pácin polgármestere köszöntötte a megjelenteket, akik határon innen és határon túlról is érkeztek az eseményre.

– Szükség van az összefogásra, mert csak úgy lehetünk sikeresek – mondta ünnepi beszédében dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője. – Közösen kell dolgoznunk azért, hogy minél több EU-s forrás érkezzen a Bodrogközbe, hiszen ez a régió tele van olyan értékkel, amelyet meg lehet és meg is kell mutatni.

– A Bodrogközi Napok jelképezi azt, hogy a határ csak képletesen választ el minket, hiszen itt ilyenkor a történelmi Bodrogköz magyar és szlovákiai települései együtt ünnepelnek – mondta köszöntőjében Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke.

– ÉM-BG –


Bodrogközi települések

Alsóberecki, Bodroghalom, Cigánd, Dámóc, Felsőberecki, Karcsa, Karos, Kisrozvágy, Lácacséke, Nagyrozvágy, Pácin, Révleányvár, Ricse, Semjén, Tiszacsermely, Tiszakarád, Vajdácska, Zemplénagárd.








hirdetés