Egy hétig „elfoglalják” Lácacsékét

Éles Bulcsú egy korábbi kiállításán
Éles Bulcsú egy korábbi kiállításán
Lácacséke – A bodrogközi település művésztelepnek ad otthont. Július 22 és 31 között tartják Lácacsékén az I. Lácacsékei Művésztelepet.

Segítségünkre sietett egy miskolci vállalkozó, Varga István. Fülöp Emil

– Korábban a tévében láttam egy tudósítást egy pici faluról, ahol egy alkotótábort tartottak, és akkor arra gondoltam, mi miért ne tudnánk egy hasonlót csinálni – mondja Fülöp Emil, Lácacséke alpolgármestere. – Ha már megválasztottak képviselőnek és alpolgármesternek, ráadásul tősgyökeres lácai vagyok, akkor úgy éreztem, minden eszközzel tennem kell a településért. Segítségünkre sietett egy miskolci vállalkozó, Varga István, aki két épületet is a rendelkezésünkre bocsát. Ezeket mi rendbe raktuk egy kicsit, hogy a művészek minél zavartalanabb környezetben tudjanak dolgozni.

Fülöp Emil elmondta, ő nem rendelkezik olyan kiterjedt kapcsolatrendszerrel, hogy egy egész művésztelepet verbuváljon, ezért megkérte a debreceni grafikus-képzőművész Éles Bulcsút, aki vállalta, hogy meghívja a résztvevőket. Az eddigi állás szerint hat képzőművész – Éles Bulcsú, Burai István, Breznay András, Gáspár Gyula, Laczkó Andrea, Várhelyi Tímea – alkotja majd a lácacsékei művésztelepet, akik tiszteletdíjat nem kértek, csak a teljes ellátást. Cserébe a Lácacsékén készült alkotásaikat kiállítják majd a bodrogközi településen. A tábor ugyan már július 22-én megkezdődik, de a hivatalos megnyitót július 23-án, szombaton tartják Éles Bulcsú kiállításával. A tábor zárása ugyancsak egy kiállítás megnyitója lesz július 30-án, szombaton délután.

ÉM-BG








hirdetés