Egy hét Bach jegyében

Fotó: Kozmai István
Fotó: Kozmai István
Miskolc – Orgonaavató hangversennyel kezdődött el hétfőn a II. Bach-hét programsorozata a Belvárosi Református templomban.

Flach Antal csembalóművész, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára tavaly szervezte meg először a zenei hetet abból a célból, hogy szülővárosában, azaz Miskolcon minél jobban megismerhessék Johann Sebastian Bach egyedülálló művészetét, a város zenét tanuló és zenét oktató előadói közreműködésével.

– Nem tagadhatom elfogultságomat. Zeneakadémiai tanulmányaim alatt tanáraim, Bach zenéje iránt tanúsított szeretetteli rajongása „kényszerített” a csembalista pályára is, és mutatta meg azt az utat, amely a legigazabb művészet útja – vallja Flach Antal.

ÉM

 A program

II. Miskolci Bach-hét
Május 15. 18 óra, Zárdakápolna (Városház tér 6/a)
Valóban J. S. Bach műve?
Meglepő felfedezések az életmű sikerdarabjairól

Május 16. 9 óra, Európa Ház (Városház tér 13.)
„Hommage á Bach”
Zongorás találkozó a város zenei intézményeinek részvételével
Gálahangverseny 18 órától.

Május 17. 18 óra, Promenád Panzió különterme (Széchenyi u. 61.)
Kávéházi Bach-est
Parasztkantáta, V. Brandenburgi verseny, Kávékantáta
(Papp Eszter, Murvai Dénes, Hegedűs Richárd – ének, Anima vonósnégyes, Siklósi Kristóf – fuvola, Schultz Tamás – bőgő, Flach Antal – csembaló)

Május 18. 18 óra, Művészetek Háza előtti szabadtéri színpad (Rákóczi u. 5.)
Bach Impressions – Bach zenéje másfajta megközelítésekből
(Claxoton kvartett, GloriArt Brass, The Hot Road Rockabilly Band, Czakó–Baranyai Duó, Vadász Gyula – jazz zongora)

Május 19. 18 óra, Belvárosi evangélikus templomban (Hunyadi u. 8.)
A Bach-család egyházi muzsikája
Részletek J. S. Bach kantátáiból és az Altbachisches Archiv gyűjteményből
(Cantus Firmus kórus, Forrás Kamarakórus és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének növendékei)

 








hirdet�s